R6S

Ezeket az idegesítő hibákat javítja az új Rainbow Six Siege frissítés

Szeptember első teljesen hetében megérkezett a Rainbow Six Siege legújabb szezonja. A Brutal Swarm nevet viselő Y7S3 rengeteg újdonsággal és változással kecsegtetett. Ezekről egy összefoglaló bejegyzést is készítettünk, de a megnyirbált játékméretet sem hagyhattuk szó nélkül. Ahogy az lenni szokott, az első időszakban rengeteg olyan bugot, hibajelenséget észrevettek a játékosok, melyek a belsős és tesztszerveres próbálgatás alatt nem igazán kerültek napvilágra.

Már az első napokban kiderült, hogy az Operatorok a játék menüjében nem viselkednek úgy, ahogy kellene, a textúrák hibásak. A Bravo Packok nyitása sem gördülékeny, sok esetben egy hibaüzenet zavarja meg a folyamatot. A legkellemetlenebb hiba a PC-s felhasználókat érinthette, hiszen az FPS értékek kifejezetten csökkentek az update után, de akár fagyás is előfordulhat.

Aggodalomra semmi ok, napokon belül érkezik a Y7S3.1-es frissítés!

 

Szerencsére a Rainbow Six Siege fejlesztői figyelték a felhasználói visszajelzéseket, így viszonylag gyorsan reagálni is tudnak azokra. Várhatóan kedden minden platform meg is kapja a szezon első nagyobb csomagját, mely az alábbi hibákat biztosan javítja:

  • Az Operatorok mostantól helyesen jelennek meg a menüben
  • A Bravo Packok nyitásánál sem fordulnak elő hibajelenségek
  • A szokásos hangokkal kapcsolatos hibák egy részét is javítja a Y7S3.1

A gyenge FPS-t és a kifagyásokat jelenleg is kiemelten figyelik és vizsgálják a Ubisoft programozói, így teljes megoldás még nem várható azzal kapcsolatban.

Te milyen hibákat tapasztaltál még?

Arpi

Korábbi cikkek

Ezeket a játékmódokat hozta el a Warzone Season 2

2024.02.07. – Február hetedikén hivatalosan is elstartolt a Warzone és a Modern Warfare III második,…

3 perc telt el azóta...

Pillanatok alatt feltörhető a Windows védelme – Nincs is rá megoldás?

2024.02.07. - A Windows éppen 17 éve, 2007 januárjának végén mutatta be a BitLocker nevet…

23 perc telt el azóta...

Több szinten is átalakult a Counter-Strike 2 füstje – Erre számíthatsz

2024.02.07. - A Counter-Strike 2 rajongók végre kicsit fellélegezhettek, hiszen február hetedikén új frissítésre ébredhettek.…

43 perc telt el azóta...

Pofátlanul jó áron húzhatod most be ezt a 144 Hz-es gamer monitort

2024.02.07. - Az elmúlt években minden máshoz hasonlóan a gamer monitorok piaca is átrendeződött. Míg…

1 óra telt el azóta...

Közel 20 Warzone fegyvert érintenek a Season 2 nerfek, buffok – Itt a lista

2024.02.07. - A Warzone játékosok több mint két hónapja élvezhették már a Modern Warfare III…

2 óra telt el azóta...

Hamarosan jelölni fogja a kamu AI képeket a Facebook és az Insta

2024.02.07. - Manapság már minden napra jut egy meghökkentő AI-sztori. A mesterséges intelligencia őrült gyorsasággal…

3 óra telt el azóta...