Holnap délután mindegyik platform lefrissül.

Augusztus 20-án hivatalosan is leleplezték a Ubisoft munkatársai a Rainbow Six Siege legújabb szezonját. Pár nappal később már tesztszerveren is próbálgathatták a játékosok a fejlesztéseket, újdonságokat, a fejlesztők pedig izgatottan figyelték az esetlegesen felmerült ötleteket, problémákat.

A hivatalos felületeken egy szeptember hatodikai időpontot olvashattunk le, így papíron nem lehetett kérdés a hivatalos megjelenési dátum. Ennek ellenére minden játékos óvatosan bánt ezzel a kijelentéssel, hiszen az elmúlt szezonok során többször is előfordult némi csúszás.

Úgy tűnik ettől nem kell tartanunk, ám hatalmas méretű frissítésre készülhetünk majd!

A fenti ábráról több fontos információt is leolvashatunk. A frissítések időpontja mellett a patch-ek méretét is érdemes átnyálazni, szokatlanul hatalmasra sikerültek. Nem véletlenül, hiszen a fejlesztők átdolgozzák a játékfájlok tömörítését, így a későbbiekben kisebb frissítésre és barátságosabb helyigényre számíthatunk.

  • Steam, Stadia, Luna és Ubisoft platformokra magyar idő szerint 15:00 órakor érkezik a frissítés
  • Xbox platformra magyar idő szerint 16:00 órakor érkezik a frissítés
  • PlayStationre érkezik a legkésőbb, magyar idő szerint 17:00 órakor

A középső képen a frissítések méretét olvashatjuk le. A jobb oldali táblázatból a „Space Variation” sor lehet érdekes számunkra. A steames és xboxos változat profitálhat a legtöbbet, közel 10GB-tal kevesebbet foglal majd a játék alap verziója is.

Az újdonságok listáját erre találhatod:

Hivatalosan is leleplezték a Rainbow Six Siege Y7S3-at – Íme minden újdonság

https://leet.hu/vga-kartyak/

×