Tech/Tudomány

Most már hivatalos – Ekkor leplezi le az új kártyákat az Nvidia

Az Nvidia az elmúlt hetek során egyre aktívabb a közösségi csatornáin. Nem véletlen ez, hiszen az újgenerációs RTX 4000-as széria néhány példánya már szó szerint a spájzban van. A hivatalos megerősítés még várat magára, ám napokon belül szinte minden kétséget kizárólag megismerhetjük az újdonságokat.

Azt tudjuk, hogy az Nvidia szeptember 20-án, magyar idő szerint délután 17:00 órakor bejelentéssel készül. A bejelentés témája a meglehetősen misztikusan hangzó Project Beyond lesz. Az iparági szivárogtatók biztosak voltak abban, hogy ez az új videókártyákat takarja majd, ám hivatalos információ vagy utalás egészen idáig nem volt ezzel kapcsolatban.

Tényleg az Ada Lovelace architektúrát és az RTX 4000-es kártyákat leplezheti le az óriáscég!

A fenti, Twitter képen egy régi dokumentumot pillanthattak meg a felhasználók. Szerencsére hamar kiderült, hogy ez a „Diagram for the computation by the Engine of the Numbers of Bernoulli” nevet viseli. A dokumentumot Ada Lovelace készítette 1843-ban, így ennél nagyobb megerősítésre nincs is már szükségünk. Hónapok óta pletykálják, hogy Ada architektúrára épülnek az RTX 4000-es kártyák, ám ez az első hivatalos megerősítés az Nvidia oldaláról.

Ha hihetünk az iparági leakereknek, akkor első körben az RTX 4090, RTX 4080 16GB/12GB modelleket leplezheti le a cég, ám októberben csak a legerősebb újoncot vásárolhatjuk meg. Könnyen lehet, hogy az RTX 4070 és „gyengébb” modellekre egészen 2023-ig kell várnunk.

Forrás: Videocardz

Arpi

Korábbi cikkek

Pár hónapon belül tényleg megjelenhet egy új Xbox-konzol?

Bódi Dániel 2024.02.26. - Néhány napja az eXputer hasábjairól szárnyra kapott egy érdekes állítás, miszerint…

2 perc telt el azóta...

A játékosok álma válik valóra ebben az AR szemüvegben, amihez kontroller is jár

2024.02.26. - Tudom, hogy most a hype miatt mindenki az Apple Vision Pro-t tartja a…

2 óra telt el azóta...

Újraindítanod se kell majd a Windows 11-et a frissítésekhez

Gábor János 2024.02.26. - A Windows számára nem, a lakossági felhasználóknak viszont újdonság lesz az…

3 óra telt el azóta...

Tudtad, hogy van egy ingyenes online térkép, ami pont olyan, mint a Red Dead Redemption 2-ben?

2024.02.26. - Ha játszottál már valaha a Red Dead Redemption 2-vel, akkor bizonyára vágod, hogy…

4 óra telt el azóta...

A Sony is rámegy a multiplatformra – jöhetnek PC-re is a PS exkluzívok

Gábor János 2024.02.26. - A Sony azt tervezi, hogy bővíti a hozzáférést a first-party szoftvereihez,…

4 óra telt el azóta...

Jól betütükézve vette át a díját Pedro Pascal, amit a The Last of Us-ért kapott

Bódi Dániel "Ez több okból is helytelen. Egy kicsit részeg vagyok. Azt hittem, hogy berúghatok"…

17 óra telt el azóta...