Tech/Tudomány

Rommá büntetik Zuckerberget – 162 milliárd forintot érnek a gyermekek adatai

Az ír adatvédelmi bizottság a napokban 405 millió euróra, mintegy 162 milliárd forintra büntette a világ legnagyobb közösségi média cégóriását, a Mark Zuckerberg vezette Metát, amiért nem megfelelően járt el a gyerekek személyes adataival az Instagramon – írta meg a CNET és a BBC.

Az ország adatvédelmi felügyelete még 2020-ban indított vizsgálatot a képmegosztó oldallal szemben, amely során kiderült, hogy a gyerekek profiljait alapértelmezettként nyilvánosra állították. Még ennél is súlyosabb, hogy a gyerekprofilokat üzleti fiókká is át lehetett alakítani, ami miatt a gyerekek email-címe és privát telefonszáma is nyilvánossá vált.

A 405 millió eurós – 162 milliárd forintos büntetés a második legmagasabb összeg lenne, amit az Európai Unió általános adatvédelmi rendeletének megsértése miatt technológiai vállalatra szabtak ki. Az első hellyel az Amazon „büszkélkedhet”, amit még 2021-ben bírságoltak meg 746 millió euróra.

A Meta és Zuckerberg természetesen fellebbezni próbál, szerintük ugyanis a vizsgálat olyan régi beállításokra vonatkozik, amiket már legalább egy éve módosítottak. Emellett megannyi olyan új funkciót is készítettek, amelyekkel megnövelték a tizenévesek biztonságát a platformon – ilyen például, hogy felnőtt profilok csak akkor írhatnak rájuk, ha a gyerekek is követik őket.

De nem ez az egyetlen probléma az Instagrammal. Tavaly például előkerült a Facebook/Meta korábbi belsős vizsgálata, ami a fiatal tinilányokra gyakorolt mentális hatásokat vizsgálta. A vállalat saját kutatása pedig azt jelezte, hogy az Instagram súlyos depressziót és testképzavart okozhat, mégsem tettek semmit ellene. Akkor amerikai szenátorok vizsgálatot indítottak a közösségi óriás ellen.

Na és erről hallottál már?

Bódi Dániel

Korábbi cikkek

Az újgenerációs konzolokon támadhatnak fel a régi Silent Hill játékok

Bódi Dániel 2024.02.04. - A Konami a teljesen elbaltázott döntései miatt 12 éve nem adott…

19 perc telt el azóta...

Az első fing és orgazmus moziban – Íme 7 megbotránkoztató, de úttörő film

Bódi Dániel A filmvilág sosem volt még annyira nyitott és szinte mentes a tabutól, mint…

6 óra telt el azóta...

Most meghallhatod, hogy milyen „hangja” van egy fekete lyuknak

Bódi Dániel 2022. 05. 03. - A fekete lyukak sokáig csak elméletben léteztek, egészen 2019-ig,…

7 óra telt el azóta...

Alakul a Harry Potter sorozat – parádés készítőket környékez az HBO

Gábor János 2024.02.04. - Most már bármelyik pillanatban bejelentheti a Warner Bros. és az HBO,…

7 óra telt el azóta...

Becsődölhet a Palworld, mert túl sokan játszunk? Elszálltak az árak

Gábor János 2024.02.04. - A Pocketpair annak ellenére sem lehet felhőtlenül boldog, hogy az általa…

8 óra telt el azóta...

3 kiváló program, amikkel tesztelheted videokártyád teljesítményét és hőmérsékletét

RP 2022. 07. 11. - A nagy nyári melegek miatt bizony gondok akadhatnak az alapjáraton…

8 óra telt el azóta...