A premier nézettségénél már csak a második rész számai lehettek izgalmasabbak az HBO Max-nál, hiszen ebből lehet leszűrni, hogy a bemutatkozást szerették vagy utálták a nézők, esetleg hidegen hagyta őket. A rekorddöntögető premier után sem kellett csalódniuk:
a sorozat második epizódját még többen látták az USÁ-ban, mint az elsőt!
A GameStar azt írja, kétszázalékos emelkedéssel, 10,2 millióan döntöttek úgy, hogy a House of the Dragon következő részét, a The Rogue Prince-t már aznap megnézik, amikor felkerül a kínálatba. Ez több százezer amerikai felhasználóval több, mint egy héttel korábban, szóval a sorozat beválni látszik – nem véletlen, hogy az HBO gyorsan berendelte a második évadot is.
Érdemes megjegyezni: az első epizód a megjelenés óta megtöbbszörözte nézettségét, és ez azt jelzi, hogy a szájhagyomány szintén pozitív hírét kelti a Targaryen-ek történetének:
eddig közel 25 milliós nézettsége van a tengerentúlon.
Az USÁ-ban elért népszerűség beszédes, viszont európai nézőszámokat továbbra sem közölnek, ami hatalmas fekete pont a Max-nak. A Deadline-nak azért megerősítették, hogy a Sárkányok házát az öreg kontinens is imádja, míg néhány – pontos streaming adatokat nélkülöző – chart szerint minden országban az első 1-2 helyen van. A Fixpatrol azt mutatja, hogy nálunk speciel a harmadik, a Trónok harca és A szolgálólány meséje mögött.
2024.02.08. - Sajnos néha előfordul, hogy bármennyire is szeretnének a cégek fejlődni és versenyhelyzetben maradni…
Gábor János 2024.02.08. - Olyan óriási virtuális kijelzőt kanyarít eléd az Apple Vision Pro, mint…
2024.02.08. - Akár végigjátszottad már a Marvel's Spider-Man 2-t PlayStation 5 konzolodon, akár nem, érdemes…
Gábor János 2024.02.08. - A filmes cégóriás beszáll az Epic Gamesbe, ráadásul nem is akármekkora…
2024.02.07. – Február hetedikén hivatalosan is elstartolt a Warzone és a Modern Warfare III második,…
2024.02.07. - A Windows éppen 17 éve, 2007 januárjának végén mutatta be a BitLocker nevet…