EA Sports FC

A PES egy év alatt javította azt, amit a FIFA évekig tudott

Még mielőtt bárki elkezdene sárral dobálózni, tudom, hogy a PES szériát igazából már eFootballnak hívják, de megmondom őszintén, nehéz átállni és a címben jobban is néz ki a régi verzió megnevezése. Most, hogy ezt kitárgyaltuk, nézzük is, hogy mire gondolok!

Valószínűleg a legtöbb FIFA játékos találkozott már az úgynevezett „Kick-Off Glitch” jelenséggel. Játék közben, mikor gólt kapunk, vagy gólt szerzünk, a középkezdés után olyan, mintha nem tudnák a játékosaink, hogy merre is mozogjanak. Ennek hatására sokszor előfordul, hogy az ellenfél lényegében keresztülrohan a pályán és vagy még egy gólt rádob az előnyére, vagy szinte azonnal ki is egyenlíti a találatunkat.

Úgy tűnt, hogy a futballjátékok nem tudnak ezzel mit kezdeni, ugyanis az eFootballban is felütötte a fejét a hiba. A Konami mégis megemberelte magát és a 2023-as frissítés megjelenésére kiötlöttek egy tökéletes megoldást.

 

Ahogy a fenti videóban is látszik, a fejlesztők alakítottak a középkezdés utáni játékosmozgáson. Egészen pontosan egy középhátvédet bebetonoztak az üres terület kellős közepébe, ezzel megakadályozva a rést a védelem közepén.

Ez is mutatja, hogy némi energiabefektetéssel és akarattal szinte bármilyen kellemetlenség javítható, jó lenne, ha az EA Sports is példát venne a riválisról.

Ezt olvastad már?

 

Cloud

Korábbi cikkek

Nehézsúlyú veteránokkal vág neki a Cyberpunk folytatásának a CDPR

Gábor János 2024.02.07. - A CD Projekt RED bejelentette, hogy több magasan jegyzett szakemberrel bővült…

23 perc telt el azóta...

Hatalmas Counter-Strike 2 frissítés érkezett – Új láda és kés, sok fejlesztés

2024.02.07. - A Counter-Strike 2 számait látva nem meglepő, hogy a Valve bőszen munkálkodott a…

8 óra telt el azóta...

Nem úszod meg a zombik támadását az új Warzone pályán – Erre készülj

2024.02.06. - Február hetedikén új korszak köszönt be a Call of Duty életébe. Ekkor startolt…

14 óra telt el azóta...

Több ezer dobozos PC játékot dobott ki valaki Budapesten – Nézni is fáj

2024.02.06. - Kétségtelen, hogy manapság már egyre jobban tűnnek el a lemezes játékok. Konzolok esetében…

14 óra telt el azóta...

Siralmasan sok játékos hagyta ott a Counter-Strike 2-t

2024.02.06. - A Valve hosszú évek óta fejlesztette a Counter-Strike széria új játékát a színfalak…

14 óra telt el azóta...

Idegesítő, teljes képernyős reklámok érkeznek Windows 10-be

2024.02.06. - A Windows 11 operációs rendszer 2021-ben jelent meg. Jelentősen felkavarta az állóvizet, hiszen…

15 óra telt el azóta...