A valóságban is bírjátok egymást? Igaziak-e az online kötött gamer barátságok?

Kevés emberrel töltesz több időt, mint azokkal, akikkel épp’ egyszerre kattantok rá egy multiplayerre. Együtt vagytok, jól szórakoztok,

de ami az online térben barátság, az működik a valóságban is?

A multizó gamerek számtalan módon kapcsolódnak egymáshoz: beszélnek, vagy chatelnek a közös játék felületein, aztán telefonon, üzenetben, közösségi médiában is kommunikálnak. Erre egy ideje olyan direkt, folyamatos kontaktot biztosító platformok is vannak, mint a Ventrilo, vagy a Discord, amelyekhez már a telefont se kell felemelni, és akkor még nem beszéltünk az online eseményekről, partikról, vagy a Steam-en egymásnak küldözgetett ajándékokról és gamekről.

Az egész annyira rohadtul idilli, hogy abba semmi sem rondíthat bele, igaz? Aha. Beszéltél már emberrel, aki most jön a vakrandiról?

Online térben szerzett barátokkal találkozni legalább akkora csalódás lehet, mint egy alkalmazásban szervezett randevú – még akkor is, ha nem a párkeresés a cél, hanem egy jó pofa sör, végre közösen. Az élmény azért hasonló (sőt!), mert akár csak egy randiappon talált ismerősnél, itt is kialakul egy koncepciód arról, hogy a másik ember

• hogy nézhet ki,
• milyen a stílusa,
• mennyire intelligens
• és milyen társaság lesz.

Ha belegondolsz: mivel a Tinderen (az alkalmazás jellegénél fogva) fényképek társulnak a felhasználókhoz, legalább egy halovány esély van rá, hogy az illető tényleg úgy néz ki, mint a profilja – mert nem egy modellügynökség stock fotóját töltötte fel és a fénykép sem húsz évvel, meg kilóval ezelőtti.

Ehhez képest mire számíts SanyiaHarcIzom96-tól, akinek az avatárja egy nagycsöcsű valkűr?

A helyzet még akkor is kétesélyes, ha hónapok óta ismeritek egymást a kedvenc multiplayerből: figyel rád, elmondja, amit jobban tud, szól, ha becéloztak, megmenti a hátsód, ha üldözőbe vettek, segít, ahol csak tud, szóval IGAZI BAJTÁRS, kvázi JÓBARÁT.

Az online térben nagyon jól működő kapcsolatok alakulnak ki, és ezek tényleg legalább olyannak, ha nem szorosabbnak tűnnek, mint a valósak.

De attól, hogy a virtuális térben köttetett, már nem is lehet IGAZI barátság?

Nos, ha minket kérdezel: az online videojátékok létjogosultsága éppen abban rejlik, hogy megvan bennünk az igény a találkozásokra. Nem agyonokosított botokkal akarunk harcolni, vagy küldetést végrehajtani, hanem hús-vér emberekkel, akik értik, hogy mit akarunk, mit szeretünk, mi a célunk. Vajon a valóságban ugyanígy működne? Megkérdeztük a Leet nagy családját is:

A hozzászólások alapján nem túl megosztó a téma. A teljesség igénye nélkül, íme néhány komment, a kedvenceink közül:

A Leet-olvasók pozitívan álltak hozzá a kérdéshez, ami egyrészt öröm, másrészt erősíti azokat az elméleteket, amelyek szerint pontosan leírható, hogy mitől működik egy csapat és a tagok milyen szálakkal kapcsolódnak egymáshoz.

A Dr. Raymond Meredith Belbin pszichológia professzorról elnevezett Belbin-féle csoportszerepek alapján a hatékony csapatmunka (esetünkben például egy multiplayerben lezavart küldetés) akkor alakul ki, ha mindenki azt a részt vállalja benne, amiben a családi minták alapján a leginkább jártas. Persze egy ember több szerepre is alkalmas lehet, de a lényeg, hogy adott összeállításban a szükséges módon viselkedjen. Ha erre minden egyes tag képes, akkor harmonikusan működő közösség jön létre.

A csapatmunka segít szoros, elmélyült kapcsolatokat kialakítani, és egy harmonikus társaság tagjai bizony megkedvelik egymást – akkor különösen, ha a szerepeiket nem munka miatt, hanem a minél minőségibb szórakozás okán veszik fel. Az együttműködés ráadásul komolyan fejleszti a készségeket, mind a játékban, mind pedig a valóságban. Szóval szerintünk kockáztass: TALÁLKOZZ azokkal, akikkel a legjobban tudsz kooperálni a virtuális térben! Működni fog! 😉

Hogy mennyire, arra korábban egy Fortnite-kutatás is rávilágított: