Gaming

Keményen megemelte a PlayStation 5 konzolok árát a Sony

Egy adott konzolgenerációban jellemzően nem emelkedni szoktak az árak, hanem az idő múlásával, majd az újabb modellek megjelenésével csökkenni, ez viszont most egyáltalán nem így lesz.

A jelenlegi, azaz az Xbox Series gépek, illetve a PlayStation 5 konzolok által dominált kilencedik konzolgeneráció több szempontból is elég rendhagyónak bizonyult, most pedig az árazási szokások is megváltozni látszanak. Iparági elemzések alapján korábban mi is valószínűsítettünk egy hasonló döntést, amelynek eleget téve a Sony a mai napon hivatalosan is bejelentette,

hogy komolyabb mértékben megemeli a PlayStation 5 gépeinek az árát.

Az emelést természetesen kedvezőtlen gazdasági körülményekkel magyarázták, ugyanakkor azt sem érdemes elfelejteni, hogy a Microsoft agresszív Xbox árazása miatt a PS5 eleve áron alul, kvázi veszteségesen 185.000 forintos ajánlott fogyasztói áron jelent meg. Mindemellett a máig problémás félvezetőhiány miatt pedig csak akadozva, lassan tudták teljesíteni a rendeléseket.

Eszerint a PS5 konzolokat Európában 50 euróval drágábban lehet majd megvásárolni. Ez azt jelenti, hogy a lemezolvasós alapgép 499€-ról 549,9€-ra emelkedik, ami Magyarországon nagyjából 225.000 forintba kóstálhat, míg a digitális, azaz lemezolvasó nélküli modell ára 399€-ról 449,9€-ra, nálunk 185.000 forintra emelkedhet. Fontos azonban megjegyezni, hogy ezek csak az ajánlott fogyasztói árak, melyekkel nagyrészt csak a nagyobb áruházakban fogunk találkozni (remélhetőleg). Más, kisebb viszonteladók várhatóan rárakják még a saját részüket is, ami még ezeknél is magasabb árcédulát eredményezhet.

Hogy ez a továbbiakban miként fogja befolyásolni a konzolgyártók közötti versengést, azt egyelőre nehéz megjósolni.

Amikor a konzolok megjelentek, sokan hajlandóak voltak még a fenti áraknál is komolyabb összegeket is a nyerészkedőknél hagyni, bár igaz, hogy akkor nem is volt ekkora az infláció, és az emberek is jobban álltak anyagilag. Most viszont sokaknak a konzolok ára mellett a fogyasztása is számíthat (a választást megkönnyítendő, erről itt olvashatsz részletesen), melyekben jelenleg az Xbox Series S abszolút verhetetlen.

Az új, de inkább kurrens generációs olcsóbbik masina ugyan gyengébb, mint a Series X, az újabb játékok futtatására tökéletesen alkalmas, és alig kerül többe, mint egy Nintendo Switch. Sőt, használtan még olcsóbban is lehet találni, amihez ha hozzávesszük a Game Pass nyújtotta folyamatosan változó gigantikus játékkínálatot, konkrétan a legjobb választásnak tűnhet, ha spórolni szeretnénk a gamingen, de nem szívesen mondanánk le az újdonságokról.

Továbbá az is árnyalja a dolgokat, hogy ugyan fogyogatnak a PS5 gépek, de közel sem olyan mértékben, ahogyan azt a Sony előzetesen remélte. Ez pedig azt jelenti, hogy sokkal kevesebb bevételük is származik a hardveres eladásokból, a játékeladásokkal pedig – exkluzívok ide, vagy oda – még rosszabbul állnak:

Mindeközben a Sony-t egy komolyabb per is fenyegeti:

Bódi Dániel

Korábbi cikkek

Az első fing és orgazmus moziban – Íme 7 megbotránkoztató, de úttörő film

Bódi Dániel A filmvilág sosem volt még annyira nyitott és szinte mentes a tabutól, mint…

6 óra telt el azóta...

Most meghallhatod, hogy milyen „hangja” van egy fekete lyuknak

Bódi Dániel 2022. 05. 03. - A fekete lyukak sokáig csak elméletben léteztek, egészen 2019-ig,…

7 óra telt el azóta...

Alakul a Harry Potter sorozat – parádés készítőket környékez az HBO

Gábor János 2024.02.04. - Most már bármelyik pillanatban bejelentheti a Warner Bros. és az HBO,…

7 óra telt el azóta...

Becsődölhet a Palworld, mert túl sokan játszunk? Elszálltak az árak

Gábor János 2024.02.04. - A Pocketpair annak ellenére sem lehet felhőtlenül boldog, hogy az általa…

8 óra telt el azóta...

3 kiváló program, amikkel tesztelheted videokártyád teljesítményét és hőmérsékletét

RP 2022. 07. 11. - A nagy nyári melegek miatt bizony gondok akadhatnak az alapjáraton…

8 óra telt el azóta...

Ehhez pofa kell: lophatja a Chrome-os adataidat az Edge – így csinálja

Gábor János 2024.02.04. - Visszataszító húzással lopkodhatja össze az adataidat más böngészőkből az Edge, és…

9 óra telt el azóta...