Életmód

Ez a srác 6 ezer kilométert repült, hogy elkapja az AirPods tolvajt

Elképesztő, hogy egyesek mit meg nem tesznek azért, hogy visszaszerezzék azt, ami elloptak tőlük. Még akkor is, ha mondjuk maga a kutatás több időbe, pénzbe és energiába kerül, mint maga az, amit elloptak. Ez a története egy manchesteri srácnak, Lewis Ellisnek. A srác leszállt egy bangkoki járatról, de gyorsan rájött, hogy a gépen hagyta a fülhallgatóját. Bár szeretett volna visszamenni érte, a személyzet nem engedte. Miután már 4 órát várt arra, hogy visszaadják neki, a kezébe vette a dolgokat.

Lewis úgy döntött, hogy a Find My alkalmazással felkutatja azokat, akik addigra használták a fülhallgatót. Világkörüli út indult.

Persze sokan inkább vennének egy új AirPods fülhallgatót, de ez a srác úgy döntött, hogy körbe repüli a fél világot, hogy visszaszerezze a fülhallgatót. A első néhány hónapban azt figyelte, hogy hol jár az eszköz.

„Nem tudom, ki vitte el, de az AirPodom egy nagy nyaralásra ment”mondta. „Láttam, ahogy Katarból Katmanduba repültek vele, majd elindultak egy kis faluba a Himalája hegységben, ahonnan Nepálra nyílik kilátás. Ezután egy rövid kirándulást tettek Thaiföldre, mielőtt végre visszatértek Dohába. Egyszerűen nem bírtam tovább – úgy döntöttem, hogy felkutatom őket.”

Lewis végül maga is több mint 6 ezer kilométert utazott és elköltött több mint 1 millió forintnak megfelelő összeget, hogy visszakapja az eszközt. Dohába repült, majd folyamatosan ellenőrizte az alkalmazást, hogy a lehető legközelebb legyen. Miután az alkalmazás azt mutatta, hogy egy lakótömbben van a cucc, a srác két barátjával kezdte átkutatni az épületet, és próbáltak csatlakozni rá.

Hosszas keresgélés után végre létrejött a kapcsolat, és Lewis megtalálta a megfelelő lakást. Beengedték őket, és gond nélkül visszaadták a rég elveszett AirPods-t. Lewis azt mondta, hogy nem volt mérges, és tulajdonképpen örül, hogy visszakapta a fülhallgatót.

Lám, mire nem jó a Find My alkalmazás.

Ezt láttad már?

 

DV

Korábbi cikkek

Tölts fel egy képet, a Google AI pedig 2D-s platformjátékot készít belőle

2024.02.27. - Az utóbbi hónapokban szerintem mind láttuk, hogy mire is képesek a mesterséges intelligenciamodellek,…

57 perc telt el azóta...

Nem fogsz hinni a szemednek – ennyiért kelt el egy Hello Kitty Xbox

Gábor János 2024.02.27. - Bár limitált kiadású, de mégiscsak törött Hello Kitty-s Xboxért fizettek ki…

2 óra telt el azóta...

Upsz! – A The Sims 5 korai verziója kiszivárgott az internetre

2024.02.27. - Megmondom őszintén, magam is nagyon várom a The Sims 5 megjelenését, annak ellenére,…

3 óra telt el azóta...

Kirúgják a Helldivers 2 játékosokat, ha nem jó loadoutot használnak

Gábor János 2024.02.27. - Vannak Helldivers 2 játékosok, akik azzal a nagyon kellemetlen dologgal szembesülnek,…

3 óra telt el azóta...

Ezért érdemes kipróbálnod a Warzone legújabb játékmódját

2024.02.26. - A Warzone fejlesztői az első szezonban meglehetősen visszafogottan bántak a játékmódokkal. Nem véletlenül,…

17 óra telt el azóta...

Olyan csodálatos időutazós játék jön, amilyet még sosem láttunk

Bódi Dániel 2024.02.26. - Szörnyű hibát vétettem! Nem jártam-keltem kellő figyelemmel az interneten, így az…

17 óra telt el azóta...