A Warzone negyedik szezonjának Reloaded frissítése bizony napokon belül megérkezik. Az előzetes fejlesztői bejegyzésből kiderült, hogy milyen újdonságokra számíthatunk. Érkezik egy új fegyver, a zombik visszatérnek Rebirth Islandre is, illetve a Redeploy Balloon már hordozható változatban is megtalálható lesz. A Vanguard rajongóknak sem kell csüggedniük, hiszen a Vargo-S-t ők is megkapják egy új pályával egyetemben. A kozmetikai tartalmak sem maradhatnak ki, ezúttal a Terminator franchise teszi tiszteletét a Store-ban, több Bundle-re is lecsaphatnak a játékosok.
Ahogy eddig, úgy ezúttal is két részletben érkeznek a frissítések. A fizetős mód tulajdonosait részesíti egy nap előnyben az Activision, míg másnap a Warzone felhasználók tölthetik az értékes update-et. Az újdonságok is ekkor élesednek, így csak elméleti előnnyel rendelkeznek a Vanguardosok.
Nézzük is, hogy mikor érkeznek pontosan a frissítések!
Az előzetesen bejelentett fejlesztéseken felül további változásokra is számíthatunk. Nagy eséllyel ezúttal sem ússzuk meg a nerfeket és buffokat Warzone-ban, ám ezek pontos kivitelezését csak hétfő vagy kedd este tudhatjuk meg. A hibajavítások pontos listája is ekkor lesz elérhető.
2024.02.01. - Megmondom őszintén, annyire nem vagyok nagy rajongója az Xbox kontrollerek kialakításának, de el…
2024.02.01. - Az Nvidia 2022 szeptemberének végén mutatta be legújabb generációját, mely az RTX 40XX…
2024.02.01. - Az összes vírustípus közül talán a spyware és a malware a legkellemetlenebb, amibe…
2024.02.01. - Egyszerűen nem lehet vitatni, hogy amióta csak megjelent a Call of Duty Warzone,…
Bódi Dániel 2024.02.01. - Néhány napja kezdetét vette a GoG évi első nagy játékakciója, ahol…
2024.02.01. - A zenei játékok és a hozzájuk készült hangszeralakú vezérlők nagyon népszerűek voltak a…