Az Intel belépését a videókártya-piacra rengetegen várták, a versenyhelyzetből a felhasználók is profitálhatnának. A cég első ARC szériás kártyája, az A380 egyelőre csak Kínában kapható és talán jobb is így, hiszen az ár-érték aránya és a teljesítménye sem a legjobb jelen pillanatban. A driverek finomításával még javulhat a helyzet a későbbiekben, ám ilyen nyitánnyal nehezebb helyzetből indulhat az óriáscég.
Nem szabad azonban elfelejtenünk, hogy a hármas számmal kezdődő modellek az i3-as processzorokhoz hasonlóan a belépőszintet képviselik, az erősebb egységeket 500/700-as sorozatokban találjuk majd meg. Az Intel végre kézzelfogható adatokkal is jelentkezett az A750 kártyával kapcsolatban, meglehetősen bíztató diagramok érkeztek a cég műhelyéből.
Nézzük is, hogy mire képes az Intel ARC A750!
A cég ezúttal nem szintetikus benchmarkokkal akarja igazolni az erőviszonyokat, így a fenti grafikon talán közelebb állhat majd a valósághoz. Öt játékban eresztették egymásnak az A750-et és az RTX 3060-at: F1 2021, Cyberpunk 2077, Control, Borderlands 3 és Fortnite. A felbontás ezúttal WQHD volt, a beállításoknál pedig a High preseteket használta az Intel.
Leolvasható, hogy akár 17%-kal is erősebb lehet az Intel kártyája az Nvidia megoldásához képest, Fortnite esetében is sikerült kisajtolni 6%-os FPS növekedést. Ez már sokkal biztatóbban hangzik, mint az A380 tudása, ám mindenképp érdemes megvárni az első teszteket és természetesen a videókártya árát.
2024.02.01. - Február 7-én elstartolt a Warzone és Modern Warfare III újabb közös szezonja. A…
Bódi Dániel 2024.02.01. - Az egyedi, művészi és a kifejezetten intelligens játékok kedvelői, akik nem…
Gábor János 2024.02.01. - Elég egyértelmű jelzést küldött a Nokia készülékeket gyártó cég arról, hogy…
2024.02.01. - A Maxis műfajt teremtett 1989-ben, amikor piacra dobták a SimCity-t. A városi életet…
2024.02.01. - Azt már a Call of Duty fejlesztői is megerősítették, hogy február 7-én érkezik…
2024.02.01. - A Dungeons and Dragons egy népszerű, fantasy világban játszódó, nyílt végű asztali szerepjáték.…