A Survios Studios bejelentette, hogy Aliens címmel vadonatúj játékot készít, és az első – egyelőre szűkmarkúan mért – információk alapján
elég látványosnak ígérkezik a franchise visszatérése!
A játék a 20th Century Games-szel közösen készül, és már egy hátborzongató plakátot is kaptunk hozzá. Elég biztosnak tűnik, hogy az Alien: Isolation-hoz hasonló, single-player nyomasztás lesz, és a rendelkezésre álló legmodernebb techológiákkal készül.
A GameRant szerint az utóbbi években megjelent Alien címek ugyan érdekes sztorival rendelkeztek, valahogy nem hozták azt a játékélményt, amire a rajongók számítottak. Most ennél többet remélhetünk, véli az oldal, mert
a legizgalmasabb gameplay elemeket vonják be a fejlesztésbe.
Az Aliens a hírek szerint Unreal Engine 5-ben készül, szóval a látvány biztosan lélegzetelállító lesz. Tudni lehet továbbá, hogy sztori módban gondolkodnak, és a központi karakter egy veterán katona, aki nagyon ki van éhezve rá, hogy az írmagját is eltörölje a Xenomorfoknak.
Bár hivatalos, hogy a játék fejlesztése folyamatban van, a megjelenés dátumáról egyelőre korai lenne szót ejteni. A Survios ugyanakkor egyéretleműen jelezte: nem érik be egy-két szörnnyel, inkább különböző típusú Xenomorfok hadát vetik majd be ellenünk. Érdeklődve várjuk a további részleteket!
2024.02.14. - Teljesen megértjük azokat, akik számára óriási csalódás volt a 2022-es Saints Row reboot.…
Bódi Dániel 2024.02.14. - Kevés olyan szuperhősfilm akad manapság, aminek mint készültét, úgy a bemutatóját…
Gábor János 2024.02.14. - Az LMBTQ közösség szórakoztatóipari ábrázolását kutató GLAAD médiafigyelő szervezet és a…
2024.02.14. - Ne rémisszen meg senkit, de amikor én megjelenésekor napokig pörgettem a Dead Islandet,…
Gábor János 2024.02.14. - Az Xbox, a Legendary Pictures és a Warner Bros. Entertainment összefogásával…
2024.02.13. - Február hetedikén érkezett meg a Warzone legújabb frissítése. Ahogy azt előzetesen már sejteni…