Bár neki áll a zászló, hatalmasat bukhat a közösségi oldal, hiszen olyan adatok kiteregetése jön, amit ők és más platformok is szívesen titkolnak el.

Még akkor is bombahírnek számít Elon Musk visszalépése a Twitter felvásárlásától, ha hetek óta tudni lehet, hogy gondok vannak a deal körül. A Tesla-tulaj dörzsöltsége okán azt is feltételezhettük, hogy a médiacirkusz a részvényárfolyam leverését szolgálja, de nem erről volt szó, hiszen áprilisban már elég konkrét ajánlatot tett,

54,2 dollárt, vagyis 21.700 forintot ajánlva minden egyes részvényért, ami még nem az övé. Ekkor már 9,2 százalék volt a részesedése.

Az ajánlott összeg ma nagyon jól jönne a Twitternek, hiszen jelenleg a 37 dollárt sem éri el az árfolyam, de az üzletet csak nem sikerült lepacsizni. A huzavona május óta, vagyis azóta tart, hogy Musk parkolópályára állította a folyamatot, arra hivatkozva, hogy a közösségi oldalon túl sok lehet a kamuprofil, és nem kap meggyőző információkat ennek az ellenkezőjéről.

Forrás: NDTV

Elindult a nyilatkozatháború

A Twitter közölte, hogy a vevőnek nincs oka a gyanakvásra, mert csak az első negyedévben 229 millió valós felhasználó kapott célzott hirdetést. Ezzel szemben Musk arról nyilatkozott, hogy a platform spam-ok és botok tömegével küzd, miközben gondjai vannak a szólásszabadság garantálásával is.

Bár a cég bizonygatta, hogy megfelelnek Musk elvárásainak – amelyek legfontosabb pontja épp’ a kamuprofilok arányára vonatkozott, nem sikerült zöldágra vergődni egymással, és a milliárdos ügyvédei borították az asztalt:

„A Twitter megtagadta azoknak az információknak a kiadását, amelyeket Musk úr 2022. május 9-e óta többször is kért, hogy megkönnyítse a spam és a hamis fiókok felmérését a cég platformján” – közölték a sajtóval.

Ezzel egy június 1-jei Twitter-levélre reagáltak, amiben nem találtak megnyugtató magyarázatot a platform tesztelési módszereire, vagyis arra, hogy korrekten képes kimutatni a kamuprofilok arányát. Ez szerintük egyenértékű azzal, mintha elutasították volna a vevő adatigénylését. A jogi képviselők úgy vélik, a Twitter csak maszatolja a problémát, miközben nem engedi meg Musk-nak, hogy saját tesztekkel tárja fel az igazságot. Ehhez kellettek volna a korábban kért, de meg nem kapott adatok – fűzték hozzá.

Elon Musk Buys Twitter GIF by Reaction GIFs | Gfycat

Június 8-án a Washington Post szerint mégis történt valami: azt írták, hogy Musk csapata teljes hozzáférést kapott napi több mint félmilliárd tweet forgalmához. Bő egy héttel később a felek tárgyaltak egymással, de hogy mire jutottak, arról semmi konkrétum nem derült ki

– állítólag még a földönkívüliek létezéséről is jópofiztak egyet, de ennyi.

Hetek csendes csordogálása után néhány napja nyilvánosságra került, hogy Musk ügyvédei már hivatalos levélben is közölték a céggel, hogy a „hamis és félrevezető eljárása miatt” véget vetnének a felvásárlás folyamatának. Az ún. Material Adverse Effect-re, vagyis hátrányos, nem kívánatos eseményre hivatkoztak, de ezzel a Twitter aligha ért egyet: Brett Taylor elnök úgy reagált, hogy ők továbbra is elszántak abban, hogy a korábbi feltételekkel végig vigyék az üzletkötést, és ezt hajlandóak perrel kikényszeríteni.

Azóta egy körlevelet is szétfröccsköltek a vállalat dolgozói között, kérve őket, hogy

a folyamatban lévő jogi eljárás miatt tartózkodjanak az ügy nyilvános kommentálásától.

Július 7-én újabb anyagot közölt a Post, egyenesen azt írva, hogy a Tesla-vezér szerint komoly kockázatai vannak az üzletkötésnek, mert a Twitter továbbra sem képes hitelt érdemlően kimutatni a spam-ok és botok arányát. Ezzel egyidőben értesítette is az Amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyeletet, hogy elállna az üzlettől.

Itt tartunk most. De most akkor hol is van az az „ITT”?

Amikor Musk április elején hivatalosan is bejelentette felvásárlási szándékát, a Twitter részvényei egy csapással 25 százalékkal drágultak. Bő egy hónappal később, arra a hírre, hogy az üzletember parkoltatja a bizniszt, ugyanilyen arányban esett a Tesla-részvények árfolyama, hiszen ezek egyfajta fedezetként szolgáltak a deal-re. Hamarosan a Twitter is lekövette a folyamatot és visszatért a nagyjából máig stagnáló 37-38 dollár környékére, vagyis messze az alá, amit Musk ajánlott.

Tesla's Life After Hell: 7 Charts Show Musk on Firmer Footing - Bloomberg

Ne legyenek illúzióink: Musk számára aligha volt kétséges, hogy elszenvedi ezt a veszteséget, ha kihátrál a Twitter felvásárlásából (azóta mondjuk visszaerősődött, sőt, drágult a Tesla), mégis megtette, vagyis még rosszabb forgatókönyvet mutathatott számára az, ha végig megy a kijelölt úton. És a kijelölt itt szó szerint értendő, ugyanis már az előtt aláírta a megállapodást a közösségi oldallal, hogy a később számon kért vizsgálatokat elvégezte volna. Túlzott bizalom, kapkodás, vagy magabiztosság – bármelyik miatt történt, érthető, ha a Twitter tulajdonosai azon az áron akarnak szabadulni a részesedésüktől. Jegyezzük meg ugyanakkor:

ez az egész jó nagy, sötét árnyékot vet a Twitterre.

Arra enged ugyanis következtetni, hogy egy jó deal birtokában már nem hajlandóak valós adatokat közölni a kamuprofilok arányáról, ergo komolyan felmerül a gyanú, hogy rejtegetni valójuk van. Ha nem tisztázzák magukat, az az egész iparágra hatással lehet, de egy kisebb összeomlás talán rá is férne a social bizniszre.

Valószínűleg meg is történik, amint arra Elon Musk egy friss mémmel hívta fel a figyelmet:

 

  • Azt mondták, nem tudom megvenni a Twittert.

  • Nem akarták nyilvánosságra hozni a botok adatait.

  • Most bírósági úton akarják megvetetni velem a Twittert.

  • Így bírósági úton kell kiadniuk a botok adatait.

Ezen a ponton már akkor is érdemes szurkolni a perért, ha amúgy kedveljük Elon-t, mert a történelemben először egy közösségi platform kénytelen lenne nyilvánosságra hozni, hogy mennyi a VALÓS felhasználók száma. Hogy ez miért fontos? Azért, mert ha kiderül, hogy jelentős (erős a gyanúnk, hogy NAGYON AZ) a kamuprofilok, tehát a létező személy nélkül statisztikákat gyarapító fiókok aránya,

akkor vajon kik nézegetik (értsd: kiket is céloznak meg) a méregdrágán értékesített reklámokkal? Tíz profilból mennyi nem valódi, miközben annak a célzását is el tetszettek adni?!

Megannyi kérdés, amire először a Twitternek kell felelnie. Felkészül: Facebook, Instagram, TikTok, Snapchat, …

Elon Muskot a sáv is húzza:

Működésképtelenné válhat Elon Musk drága űrinternete, a Starlink

 

×