Nem követik az AMD útját - Máris kiszivárgott az Intel teljesen új foglalata
Nem bizonyultak igaznak az optimista pletykák.
Nem bizonyultak igaznak az optimista pletykák.
Nem bizonyultak igaznak az optimista pletykák.
2021 novemberében érkezett meg az Intel 12. generációja, mely az Alder Lake nevet viseli. Első körben a K jelölésű, szorzózármentes processzorok jelentek meg a boltok polcain, a high-end Z szériás lapok társaságában. 2022 elején megérkezett a generáció többi tagja is, olcsóbb CPU-kkal és alaplapokkal karöltve. A 10. és 11. generáció LGA1200-as foglalata helyett máris kaptunk egy újat az LGA1700 képében, ahogy azt már az elmúlt évtizedben megszokhattuk.
Az LGA1700 még legalább egy generációig kitart, hiszen az idén és a 2023 elején érkező Raptor Lake processzorok is maradnak ennél. Felmerült korábban az a pletyka is, hogy az Intel ezúttal három generációra is tervezhet, ám úgy tűnik, hogy erről az álomról le is mondhatunk.
Kiszivárgott a 14. generáció pinkiosztása, LGA 2551 névre fog majd hallgatni!
Az LGA utáni számsor mindig azt adja meg, hogy hány csatlakozási kis pontot találhatunk az alaplapunkon és a processzorunkon. A Meteor Lake esetében ez 2551-re nő a jelenlegi 1700-ról, miközben a processzor fizikai méreteiben nem igazán változik majd. Az Intel ezt a processzort már az AMD még talán fizikai formában nem létező Zen 5-ös családja ellen tervezi bevetni. Úgy tűnik továbbra sem követik a vörös óriás útját, akik egy-egy foglalatra akár 4 generációt is nyugodt szívvel rábíznak.
Forrás: Videocardz