VALORANT

Elégedetlenek a Valorant játékosok – Napokon belül reagálnak a fejlesztők

A Valorant fejlesztői csütörtökön ismertették a terveiket a játékkal kapcsolatban. A szokásos „Ask Valorant” formátumot követték, így válaszolták meg a felhasználók által feltett kérdéseket. Több szempontból is csalódás volt a bejegyzés, melyet meg is jegyeztek a játékosok. Egyrészt a Replay teljes kizárása fájó pont volt mindenki számára, másrészt pedig gyakorlatilag arról szólt a poszt, hogy milyen NEM lesz a Valorant jövője, ahelyett, hogy némi plusz információt is kapott volna a közösség.

A fejlesztők is rájöttek erre, az elkövetkezendő napokban új blogbejegyzéssel jelentkeznek majd!

Arnar Hrafn Gylfason, a Riot Games egyik munkatársa jelentkezett egy twitlongerben megfogalmazott válasszal a közösség számára. Elmondása szerint teljes mértékben megértik a felhasználók frusztráltságát a nem túl pozitív tartalmú bejegyzést követően. Hibába estek, hiszen ahelyett, hogy a háttérben már bőszen készülő újdonságokról ejtettek volna szót, inkább „kifogásokat” emeltek ki azokkal a funkciókkal kapcsolatban, amelyre nem számíthatnak a játékosok.

Jól tudjuk, hogy úton van már az új pálya és bizonyára az ügynökök sem állnak meg Fade-nél, ezért az elkövetkezendő napokban várhatunk egy újabb blogbejegyzést, melyben megismerhetjük a fejlesztők hosszútávú terveit és talán kicsit megnyugodhat a kritikusabb réteg is. Sokan reménykednek, hogy a cég meggondolja magát a visszajátszással kapcsolatban, remélhetőleg arról is elejtenek néhány szót.

Arpi

Korábbi cikkek

Megjelent egy remek Csillagkapu-játék a Steamen, amit ingyen kipróbálhatsz

Bódi Dániel 2024.02.04. - Hiába adja magát a Csillagkapu hatalmas univerzuma, a játékfejlesztők nem különösebben…

7 óra telt el azóta...

Ezzel a Warzone fegyverrel apríts a Season 1 utolsó napjaiban

2024.02.04. - A Warzone és Modern Warfare III második közös szezonja február 7-én érkezik a…

9 óra telt el azóta...

Mostantól gyerekjáték lesz feltelepíteni a Windows nyílt forrású klónját

2024.02.04. - A ReactOS egy nyílt forrású projekt, melynek célja, hogy egy mikrokernel alapú, a Windows NT, Windows 2000 és  XP alkalmazásaival és drivereivel kompatibilis operációs…

9 óra telt el azóta...

Korábban jöhet a legígéretesebb Star Wars-játék valaha, mint gondolnád

Bódi Dániel 2023.02.04. - A Star Wars Outlaws nem csak az utóbbi, hanem úgy en…

9 óra telt el azóta...

Majdnem kivették a Counter-Strike 2 alap funkcióját a fejlesztés során

2024.02.04. - A 2023-as év hatalmas vízválasztó volt a Counter-Strike széria életében. A CS:GO 2012-es…

9 óra telt el azóta...

Tényleg teljesen hangtalan Nvidia kártyával készül az egyik gyártó

2024.02.04. - Az Nvidia mostanra végzett a januári kiszórással. Az elmúlt időszakban megérkezett az RTX…

10 óra telt el azóta...