Tech/Tudomány

Az Nvidia keze is benne lenne? – Ezúttal tényleg feltörték az LHR védelmet

Az Nvidia még 2021-ben leplezte le a Lite Hash Rate, LHR névre hallgató algoritmusát. A védelem célja nem volt más, mint hogy visszafogják néhány kriptovaluta bányászásának hatékonyságát a videókártyáikon, hogy több VGA juthasson a gamerek kezére. Az első körben kiválóan működött is az LHR, hiszen körülbelül 50%-os teljesítményt nyújtottak ezek a kártyák a „sima” változatokhoz képest, később sikerült ezt 65-70%-ig feltornászni. Az elmúlt időszakban többször előkerültek olyan hírek, melyek az LHR feltöréséről szóltak, ám ezek kivétel nélkül hamisnak bizonyultak pár nap leforgása alatt.

Úgy tűnik, hogy most valóban sikerrel jártak a programozók, már több bányászprogram is 100%-on tudja pörgetni az LHR kártyákat!

 

Az első alkalmazást, mely képes volt erre a „mutatványra” a NiceHash csapata adta ki pár nappal ezelőtt és egy ideig úgy is reklámozták, hogy egyedül az ő megoldásuk játssza ki teljes mértékben az LHR algoritmusát. Hétfőre már ez is megváltozott, hiszen egyre több bányászprogram fejlesztője jelentette be, hogy az adott programok új verziója szintén támogatja az LHR megkerülését. Az egyik ilyen az NBMiner volt, mely Windows mellett Linuxra is elérhető.

NBMiner

A közösségen belül egyből beindultak a fogaskerek, sokan túl gyanúsnak találják az időzítést. Az elmúlt hetekben folyamatosan javult a VGA kártyák ára, szinte már felár nélkül vásárolhatunk Nvidia és AMD oldalról is, reméljük egy ideig még így is marad.

Arpi

Korábbi cikkek

Ezért érdemes kipróbálnod a Warzone legújabb játékmódját

2024.02.26. - A Warzone fejlesztői az első szezonban meglehetősen visszafogottan bántak a játékmódokkal. Nem véletlenül,…

9 óra telt el azóta...

Olyan csodálatos időutazós játék jön, amilyet még sosem láttunk

Bódi Dániel 2024.02.26. - Szörnyű hibát vétettem! Nem jártam-keltem kellő figyelemmel az interneten, így az…

9 óra telt el azóta...

Brutális a haszon: ennyit kereshet az Apple a Vision Pro szemüvegen

2024.02.26. - Az Apple Vision Pro február első napjaiban érkezett meg az almás cég amerikai…

9 óra telt el azóta...

Kiderült, hogy mennyi csalóval találkozhatsz a Counter-Strike 2 meccseken

2024.02.26. - Márciusban megrendezésre kerül az első Counter-Strike 2 Major. Ennek megfelelően januárban és februárban…

9 óra telt el azóta...

„Új” videokártyával jelentkezik az AMD, ezzel támadnák meg az Nvidia-t

2024.02.26. - Az AMD az elmúlt időszakban is jelentkezett új kártyával, ám az Nvidia érezhetően…

10 óra telt el azóta...

Elképesztő pusztításra képes ez a Warzone BR, de komoly ára van

2024.02.26. - A Warzone fegyvereit alaposan átrendezték a fejlesztők az elmúlt időszakban. Nem véletlen, hogy…

10 óra telt el azóta...