A CD Projekt RED csapata kedd délután megerősítette, hogy az új Witcher univerzumban játszódó címük, a Project Golden Nekker nem teszi tiszteletét egyik modern konzolon sem. A Gwent kártyajáték spin-offjáról beszélhetünk, így szerencsére azért olyan hatalmas veszteség nem éri a játékosközösséget, ám bizonyára így is találkozhatunk majd szomorkodó Xbox, PlayStation vagy Nintendo Switch tulajdonosokkal.
A jelenlegi információk alapján a Windows-os verzió mellett az Android és iOS operációs rendszerekkel felvértezett telefonokon is futtathatjuk majd az újdonságot.
Nem véletlenül maradhatnak ki a szórásból a konzolos játékosok, a Gwent 2018-as bemutatása után nem sokkal, 2020 közepén a CDPR csapata lelőtte a PS4 és Xbox One klienseket. A stúdió egyik munkatársa azt is elárulta, hogy a folyamatos játékszolgáltatások és frissítések szállítása meglehetősen nehézkes volt a Sony és Microsoft konzolokra, főleg, hogy a játékosbázis kis része játszott csak azokon.
A CD Projekt Red januárban leplezte le a Project Golden Nekkert, melyben az egyjátékos élmény kap kiemelt szerepet, ellentétben a Gwent többjátékos felépítésével. A megjelenés pontos időpontja egyelőre nem ismert, a korábbi Witcher/Gwent címekből kiindulva októberre tippelnek a legtöbben. Remélhetőleg addig ízelítőt is kaphatunk a játékból, hiszen pár elejtett félmondaton kívül nem sokat tudunk a Project Golden Nekkerről. Ne feledjük, hogy a fejlesztők pár hete bejelentettek egy klasszikus értelemben vett Witcher folytatást is, mely Unreal Engine 5 alapokon nyugszik majd, abból nagy eséllyel már a konzolos felhasználók sem fognak kimaradni.
Forrás: TSA
2024.02.26. - Akik figyelemmel követik a videojáték-piac változásait, egy igencsak pozitív mozgalomnak lehettek a szemtanúi…
Gábor János 2024.02.26. - Nagyon hangsúlyosan CSAK 18 éven felüliként nézd meg az alább ajánlott…
2024.02.26. - Bár valójában az AR technológia nem újdonság, az Apple Vision Pro megjelenése miatt…
2024.02.26. - Dél-Koreáról valóban sokszor halljuk, hogy a világ esport színterének egyik legjelentősebb országa, már…
2024.02.26. - Az elmúlt években, sőt amióta csak ennél a magazinnál dolgozom, legalább heti, de…
2024.02.26. - A Nintendo ma már az egyik legmeghatározóbb szereplője a videojáték-piacnak. Azt viszont valószínűleg…