Tech/Tudomány

Alig biztonságosabbak az Apple cuccai, mint a Windows

Sokak szemében az Apple maga a megtestesült biztonság, és az árszabásuk ellenére ezért választják az almás kütyüket a konkurenciák helyett. Ez nyilván nem véletlenül alakult így, az Apple ugyanis tudatosan építette fel maga köré ezt a mítoszt, de mint tudjuk, a technológiai vállalatok állításai nem mindig korrelálnak a valósággal.

Ez pedig így van az Apple = biztonságosság témájában is, legalábbis a biztonsági kutatók szerint, akik azt állítják, hogy az Apple termékei alig nyújtanak nagyobb biztonságot, mint mondjuk a hackerek kedvenc csemegéjének számító Microsoft Windows.

Az Atlas VPN legújabb felmérése szerint a kiberbűnözők összesen 380 új sebezhetőséget találtak és használtak ki az Apple szoftverkínálatában csak 2021 második felében, ami 467%-os növekedést jelent az előző időszakhoz képest.

Az Atlas kutatása szerint a Google ennél jelentősen rosszabbul szerepel, náluk ugyanis 511 új sebezhetőséget fedeztek fel, melyek legfőképp az Android rendszereket érintették. Ezután jön a Microsoft – nem sokkal az Apple előtt – 428 sebezhetőséggel, melyeket elsősorban a Windowsokban fedeztek fel, de érintett volt az Office-szoftvercsalád és az Edge böngésző is.

Az Apple részéről a legtöbb biztonsági rés és exploit a saját webböngészőjét, a Safarit érintette, amit szorosan követ az almás operációs rendszer, átfogó nevén az iOS. A kutatók szerint mivel az összes Apple-szoftver cserélhető és összekapcsolható, egy-egy felfedezett sebezhetőség általában az összes eszközt érintheti, ami jelentősen megnövelheti az áldozatok számát.

A legveszélyesebb sebezhetőségnek a CVE-2021-30858 jelzésűt találták, ami lehetővé tette a támadó számára, hogy rosszindulatúan kialakított webes tartalmakkal tetszőleges kódokat futtassanak le az iOS 14.8-as és a macOS Big Sur 11.6-os rendszereken. Ez azt jelenti, hogy rosszindulatú vagy zsarolóprogramokat telepíthetnek a célkészülékre, vagy számtalan más tetszőleges tevékenységet végezhetnek, például személyes vagy bejelentkezési adatokat lophatnak.

A szakértők szerint a hackerek azért is fordítanak egyre nagyobb figyelmet az Apple-re, mert a termékeik egyre népszerűbbekké válnak. Ezért is nagyon fontos, hogy a felhasználók ne ringassák magukat a biztonságosság illúziójába, és ők is tegyenek meg mindent, hogy elkerüljék az áldozattá válást. Ezt a legeredményesebben úgy tehetik meg, hogy 1) elkerülik a gyanús linkeket és oldalakat, 2) mindig a legújabb verzióra kell frissíteni a szoftvereket.

via – TechRadar | Borítókép: VICE

 

Bódi Dániel

Korábbi cikkek

899 forintért 8 játék között egy legendás RPG-t is berámolhatsz

Bódi Dániel 2024.02.02. - Érdemes most már megtanulni, hogy a magyar előfizetők különösen jól járnak…

6 óra telt el azóta...

Ennyire beteg és furcsa horrorjáték 10 évente, ha megjelenik

Bódi Dániel 2024.02.02. - Bár magyar fordításban sosem jelent meg John W. Campbell Jr. 'Who…

10 óra telt el azóta...

Ez jól kezdődik: baj van a Galaxy S24 kijelzőjével – a Samsung is elismerte

Gábor János 2024.02.02. - Elég hamar kiderült egy zavaró, de nem megoldhatatlan probléma a Samsung…

11 óra telt el azóta...

A TOTY Messi-fiaskóval kinyírta az FC 24-et az EA Sports

2024.02.02. - Tavaly azt hittük, hogy a Hero csomagnál nem fog már nagyobbat hibázni az…

11 óra telt el azóta...

Brutális lesz a Netflix éve: Ez a 93 (!!!) sorozat már biztosan érkezik idén

A Netflix 2024-ben sem lazsál: legalább 93 olyan okot ad rá, miért érdemes előfizetni a…

11 óra telt el azóta...

Season 2-től teljes squadokat is megéri majd legyőzni Warzone-ban

2024.02.02. - A Warzone fejlesztői időről időre új dolgokkal, mechanikákkal dobják fel a meccseket. A…

12 óra telt el azóta...