Tech/Tudomány

Kell nekünk olyan okostelefon, amin billentyűzet is van?

Talán még ma is vannak olyanok, akik imádták azokat a mobilokat, melyeken még konkrét billentyűzettel (BlackBerry), vagy épp csak pár nyomógombbal lehetett irányítani és kommunikálni. Azok voltak csak a szép idők… Aztán persze jöttek a teljesen érintőképernyős mobilok és a világ teljesen megváltozott. Azonban van egy kezdeményezés, mely igen régóta szeretne egy okostelefont, amin valódi gombok is vannak.

Így a Unihertz most leleplezte terveit, ami visszahozhatja a nyomógombos élményt.

 

Az Unihertz nemrég Youtube-on és Twitteren is bemutatta, hogy készül valami. Egy olyan mobilt terveznek, mely érintőképernyős, mint a legtöbb mai készülék, de lent egy teljes értékű billentyűzetet is kapunk. Bár a készítők most úgy harangozták be, hogy „hamarosan” láthatjuk, valójában korábban már leleplezték a tervet, hiszen Kickstrateren gyűjtik majd az előrendeléseket. A készülék egyébként a Titan Slim nevet kapta.

 

A Softpedia szerint már csak az a kérdés, hogy a Unihertz megfelelő hardvert is tesz-e a készülékbe. Mert ha igen, akkor népszerű lehet azok körében, akik imádják a fizikai QWERTY billentyűzetet. Te szeretnél ilyet?

Ezt láttad már?

 

DV

Korábbi cikkek

Játék vs IRL – A valóságban is leforgatták a GTA VI előzetesét

2024.02.09. - Bár a GTA VI csak valamikor jövőre fog megjelenni, az eléggé látszik, hogy…

5 perc telt el azóta...

Prémium monitortól a budget egérig – Ezek most a legütősebb PC-s akciók

2024.02.09. - Manapság nem könnyű kiigazodni az online áruházak felhozatalán. Hazánkban is rengeteg szereplő képviselteti…

35 perc telt el azóta...

Már látható: Gyanúsan ismerős dizájnt kaphat az iPhone 16

2024.02.09. - Az igazi Apple fanok kezébe még csak nemrég került az új iPhone 15,…

1 óra telt el azóta...

Majd’ 15 milliárd forinttal támogatja Cristiano Ronaldo az EA FC kihívóját

2024.02.09. - Így, hogy az EA Sports FC 24 lassan már fél éve megjelent, bizton…

1 óra telt el azóta...

Itt a magyarázat: Ezért kerül 70 euróba a Skull and Bones

2024.02.09 - Nagyon hosszú ideje várunk már arra, hogy a Ubisoft régóta ígért kalózos, hajózós…

2 óra telt el azóta...

Mehet Hunter ellen a Stumble Guys? – Unibet Beat the Pro Challenge

2024.01.19. – Új év, új izgalmak, új lehetőségek és új kihívások. Az Unibet Magyarország Twitch csatornáján…

3 óra telt el azóta...