Életmód

„KÉPMUTATÓK!” – Az Apple durván beleszállt a Metába

Nem tudta szó nélkül hagyni az Apple (és az előzmények ismeretében aligha lehet érte hibáztatni), hogy a Meta iszonyatos részesedést fog levonni a Horizon Worlds digitális termékekkel kereskedő fejlesztőitől. A Meta (leánykori nevén Facebook), illetve a tulajdonában lévő VR-sisakos cég, az Oculus közel a felét fogja zsebre vágni annak a bevételnek, amit az alkotók a virtuális tárgyak, élmények, szolgáltatások eladásával keresnek, és ez jó okkal birizgálja Almáék csőrét.

A digitális cuccokat egyelőre csak korlátozott számú fejlesztő kezdhette meg értékesíteni a Horizon Worlds-ben – emlékeztet a Gizmodo a Meta hétfői bejelentésére, ami után hamar kiderült, hogy

a cég nem kevesebb, mint 47,5 százalékos részesedést von le az eladásokból.

Ez akkor is felháborító lenne, ha előzmények nélkül történne, csakhogy a Meta, és maga Zuckerberg is nemrég éppen azért kritizálta az Apple-t, mert az szerintük túl sokat tart meg magának az alkalmazáson belüli vásárlások tranzakciói után. Aha, csakhogy az App Store 30 százalékkal is beéri – ami kissé tényleg borsos, viszont kanyarban sincs a Meta pofátlansága mögött!

Az Apple a minap hivatalos közleményben is kifejtette a véleményét a Horizon Worlds-re alkalmazott árpolitikáról. Szerintük képmutató húzás volt a Meta részéről, hogy rendszeresen betámadták őket a részesedésük miatt, hogy aztán annak több mint másfélszeresét vessék ki a saját játékuk alkotóira. Különösen visszataszítónak érzik azt is, hogy az indokolatlan háborgásuk eszközévé alacsonyították le a fejlesztőket és a felhasználókat.

Kép: Gizmodo

Az internet – ez esetben szerencsére – nem felejt, így jól látható, hogy személyes oldalán még maga Mark Zuckerberg is megrugdosta az Apple-t a 30 százalék miatt, tavaly novemberben. Te sem most jössz a falvédőről, ezért talán kár is leírni, de:

ki hiszi el, hogy néhány hónappal ezelőtt még nem tudta, hogy ennél is jóval többet fog kivetni a Meta fejlesztőire?!

Ráadásul a Facebook Pay átfarigcsálását – és szerintünk a ZB virtuális pénz kidolgozását is – azzal próbálta indokolni, hogy az a fejlesztők érdekében történik, mert így megkerülhetik az Apple „horribilis” levonását. Magyarán: a Meta elérte, hogy ingyen működtesse applikációit az Apple platformján, majd

másfélszer annyit kezdett el lehúzni a fejlesztőkről, mint amennyit az App Store-nál kellett volna hagyniuk.

És ne legyen kétséged, ez a felhasználókra, így akár Rád is hatással lesz, hiszen a költségeket mindenki átterheli a vevőkre. Nem irigyeltük Vivek Sharma Meta-alelnököt, amikor a kritikákra reagálva ki kellett állnia a világ elé, hogy „versenyképes árnak” nevezze a fejlesztői bevétel közel felének leharapását.

Tudjátok mit, költsétek gyógyszerre:

Gábor János

Korábbi cikkek

Megvan a Google kereséseknél a „tárolt változat?” – Megszűntették

2024.02.03. - Bizonyára te is gyakran használod a Google keresőt, hogy megtaláld a legmegfelelőbb oldalakat.…

18 óra telt el azóta...

Felejtsd el a Pokémonokat, már tölthető a Palworld Digimon mod

2024.02.03. - Nos, talán már hallottál arról, hogy a Palworld rajongók nem voltak elégedettek azzal,…

18 óra telt el azóta...

„Manipulálta a PlayStation 5”, ezért hajtott be a Mekibe

2024.02.03. - Azt már számtalan kutatás bizonyította, hogy bizony a videojátékoknak van hatása az elménkre,…

19 óra telt el azóta...

7 film, amiből döbbenetesen nagy botrány lett

Bódi Dániel 2023. 08. 02. - A filmkészítők élete sem játék és mese, főleg akkor…

21 óra telt el azóta...

Gyakori Gamer kérdések – Íme a leghülyébb vásárlói kérdések játékokról

Gábor János 2022.12.29. - A világháló messze legszórakoztatóbb tartalmai közé tartoznak a hülye kérdések, amelyek…

22 óra telt el azóta...

Ilyen a tökéletes nő és férfi a 3 legnagyobb képgeneráló AI szerint

Gábor János 2023.07.04. - Nem sok kétséget hagy a Bulimia Project kutatásának eredménye arról, hogy…

23 óra telt el azóta...