Most már teljesen biztos, hogy a FUT Captains lesz a TOTS előtti utolsó Promo. Ezt követően pedig indul az idei szezon másik legjobban várt eseménysorozata.

Most már teljesen biztossá és hivatalossá vált, hogy hamarosan érkezik az idei Team of the Season, mégpedig a FUT Captains-t követően.

Forrás: Gaming News

Egy már most tuti: a tavalyi dizájn – kis módosítással – jó lesz a FIFA 22-ben is, a készítők nem igazán erőltették meg magukat. Reméljük, hogy azért a felhozatallal kiköszörülik a csorbát. Egy másik konkrét információval is szolgálhatunk:

Holnaptól indul a Community TOTS szavazás!

Ebben a szegmensben ismét Rajtatok lesz a sor, hogy eldöntsétek, kik alkossák az elsőként érkező TOTS brigádot. Az EA hivatalos honlapján kis számláló jelzi, hogy pontosan mikortól lehet leadni a szavazataitokat. Erre majd csak az esti órákban kerül sor, így senkit nem húznak el a húsvéti asztaltól, szóval kalács, sonka, tojás, stb. mehet minden mennyiségben. Este pedig, amint eljön az idő, az előbb említett honlapon tudtok szavazni (ide kattintva juttok el oda).

Hogy kik is a lehetséges jelöltek, holnap este mindenképpen beszámolunk róla, illetve készülünk nektek a mi szavazatunkkal is.

Ti kiket látnátok szívesen a Community TOTS-ban?

 

Kiemelt kép: Global Esport News

 

Ezt olvastad már?

Ő lenne a legrosszabb? – Íme néhány TOTY Donnarumma baki

 

×