A modern játékfejlesztés egyik legjobb vívmánya, hogy a legnagyobb, AAA-s játékokat készítő fejlesztőcsapatok mellett olykor-olykor a a tökéletes semmiből képesek felbukkanni őrületesen jónak tűnő független fejlesztésű alkotások is. Számos ilyen játékot lehetne felemlegetni, de azzal csak elvonnánk a megérdemelt figyelmet a Beamdog csodájáról, a MythForce-ról, aminek retro-őrültként nagyon nehéz ellenállni.
A Beamdog leginkább a portolásairól ismeretes, az Overhaul Games-el közösen ugyanis több kult-klasszikus RPG-t (Baldur’s Gate, Neverwinter Nights) ültettek át a modern masinákra. A MyhForce azonban teljesen más lesz, ami a stúdió kvázi legelső saját és önálló fejlesztése, ami egészen a ’80-as évek legnagyobb sorozataihoz nyúl sütnivalóért.
A MyhtForce egy roguelite dungeon-crawler, amit lehet egyedül, vagy négyfős csapatban a haverokkal is játszani. Nyilván a kooperatív mód nyújtja majd a legtöbbet, hiszen a legnagyobb fantasy-sorozatokhoz hasonlóan, a legnagyobb hangsúlyt itt is a különböző adottságú és habitusú karakterek összehangolására, együttműködésére hegyeztek ki.
A játék során egy kincsekkel, csapdákkal és rémségekkel teli színes rajzfilmkastélyt kell felfedeznünk, ami minden egyes alkalommal, amikor a csapat elbukik, teljesen újrarendezi magát. Ami pedig a grafikai stílust és a zeneválasztást illeti, azt hiszem különösen remekül sikerült hozni a He-Man, a Dungeons & Dragons, és a Villámmacskák stílusát és hangulatát. A MythForce egy igazi, ízig-vérig retro bomba.
via – Gameinformer
Bódi Dániel A filmvilág sosem volt még annyira nyitott és szinte mentes a tabutól, mint…
Bódi Dániel 2022. 05. 03. - A fekete lyukak sokáig csak elméletben léteztek, egészen 2019-ig,…
Gábor János 2024.02.04. - Most már bármelyik pillanatban bejelentheti a Warner Bros. és az HBO,…
Gábor János 2024.02.04. - A Pocketpair annak ellenére sem lehet felhőtlenül boldog, hogy az általa…
RP 2022. 07. 11. - A nagy nyári melegek miatt bizony gondok akadhatnak az alapjáraton…
Gábor János 2024.02.04. - Visszataszító húzással lopkodhatja össze az adataidat más böngészőkből az Edge, és…