Az orosz kormány egyébként sem kifejezetten volt oda az olyan nyugati országokból érkező közösségi szabados oldalakért, mint amilyen a Facebook és az Instagram, ez az ellentét azonban az ukrán-orosz háború kitörése óta – a gazdasági szankciók hatására is – egyre csak fokozódott.
A Facebookot ezért már március elején blokkolta az orosz médiafelügyelet, a Roszkomnadzor, amire az volt a közösségi médiaóriás válasza, hogy engedélyezte a Vlagyimir Putyin és az orosz katonák meggyilkolására buzdító posztok írását a kelet-európai országokban. Ugyanez igaz volt a Meta másik oldalára, az Instagramra is, melyet a WhatsAppal együtt tettek blokklistára még március 11-én.
Az orosz bíróság végül március 21-én, hétfőn úgy döntött, hogy Oroszországban teljesen betiltja a Facebookot és az Instagramot.
A moszkvai bíróság azzal indokolta a döntését, hogy a Meta tulajdonában lévő Facebook és az Instagram a kormánnyal szemben szélsőséges tevékenységet végzett, ezért teljes mértékben betiltják az oroszországi működésüket – adta hírül az orosz állami hírügynökség, a TASZSZ. Ugyanakkor a vállalat csevegőalkalmazását, a WhatsAppot nem érinti a tiltás, de továbbra is blokkolják a működését.
Ez azt is jelentheti, hogy a Facebook és az Instagram orosz felhasználói hamarosan már VPN-en keresztül sem fognak tudni belépni a profiljaikba. Erre a döntésre azonban már lehetett számítani, hiszen a kormány ezzel készítheti elő annak a kalóz-törvényként emlegetett törvényjavaslatnak az elfogadását, amely voltaképp lehetővé tenné a nyugati tech vállalatok termékeinek és szabadalmainak szabad piaci felhasználását, amennyiben bíróság mondja ki, hogy a cég Oroszországgal ellenséges tevékenységet végez.
2024.02.06. - Február hetedikén új korszak köszönt be a Call of Duty életébe. Ekkor startolt…
2024.02.06. - Kétségtelen, hogy manapság már egyre jobban tűnnek el a lemezes játékok. Konzolok esetében…
2024.02.06. - A Valve hosszú évek óta fejlesztette a Counter-Strike széria új játékát a színfalak…
2024.02.06. - A Windows 11 operációs rendszer 2021-ben jelent meg. Jelentősen felkavarta az állóvizet, hiszen…
2024.02.06. - Az online játékok bizonyos szabályok és keretek között gyakorlatilag szabad kezet adnak a…
2024.02.06. - Az a baj a méregdrága új kütyükkel, hogy javarészt azok vásárolják meg őket,…