Ha a nyugati vállalatok nem vonják vissza az orosz piacot sújtó szankcióikat, akkor a termékeiket nem védi többé semmi sem Oroszországban.

Nagyon úgy tűnik, hogy az orosz kormány megtalálta a megoldást a nyugati vállalatok és szolgáltatók szankcióira és/vagy kivonulására. Az orosz hatóságok egy olyan intézkedéscsomagod dolgoztak ki, amellyel tulajdonképpen legalizálnák, pontosabban dekriminalizálják a kalózkodást Oroszországban.

A javasolt tervezet lényege, hogy ezentúl nem büntetnék azokat az embereket, akik olyan programot, filmet, sorozatot, játékot tölt le, terjeszt vagy használ fel, ami hivatalos formában nem érhető el az országban. Ezzel egyértelműen a korlátozásokkal, szankciókkal élt, vagy kivonult vállalatoknak mutatnak be, ugyanis az ő termékeik nem kapnának szerzői jogi védelmet. Sőt, Az Orosz Föderáció polgári törvénykönyvének 1360. cikke azt is lehetővé teszi a kormány számára,

hogy „a szabadalom jogosultjának beleegyezése nélkül” engedély nélkül használjon találmányt, használati mintát vagy ipari formatervezési mintát, amennyiben a szabadalom jogosultját értesítik és ésszerű díjat fizetnek érte.

Az újabb javaslat lényegében a kalózszoftverek oroszországi használatának jogi következményeit szünteti meg, amit egyébként nagyon szigorúan betartanak az országban, sőt, még az oldalak blokkolásának ürügyén is visszaélnek vele. Az orosz kormány eközben azt állítja, hogy ez nem fogja elősegíteni a kalózkodást, hiszen az országban a szerzői jogok megsértése továbbra is illegális és büntetendő – legalábbis akkor, ha olyan tartalomról van szó, amely Oroszországban hivatalosan elérhető.

via – Ars Technica, The Register

Játékipar vs Oroszország – Az Epic Games és az Activision Blizzard is korlátozza az orosz játékosokat

 

https://leet.hu/shop/newmerch/

×