A Nintendo a koronavírus-járvány alatt sem tétlenkedett, és alaposan felkészült a járványügyi korlátozások utáni újraindult életre. Ehhez pedig elengedhetetlen lesz egy kis mókázás, hiszen az elmúlt két év minden bizonnyal a legtöbbünket megviselt, ezért most még jobban kiterjesztik a Super Nintendo Worldre keresztelt témaparkot.
A Nintendo bejelentette, hogy egy újabb óriási vidámparkot nyit, ami kifejezetten a saját, ikonikus játékai köré épül.
Az új témapark viszont nem Európában, hanem Amerikában, Los Angelesben a Universal Studios Hollywood részeként épül, így sajnos mi még nem fogunk tudni beülni egy igazi Mario Kart versenyre. A park az eredeti tervek szerint 2023-ban nyitja meg a kapuját, és minden bizonnyal minden benne lesz, ami a tavaly megnyitott japán, osakai Nintendo Worldben is megtalálható.
Vagyis egy lesz valód Mario Kart, Yoshi Island, Nindendo-tematikára épülő hullámvasút, egy csomó játékokból ismerősen festő pálya és pályaelem, na meg egy rahedli merch, amire az ember gyermeke elszórhatja az összes pénzét.
A Nintendo vidámpark nagyon jól hangzik ahhoz, hogy hamar elszomorodjunk a messzeségétől, de a vállalat terjeszkedését látva azért nem feltétlenül reménytelen egy európai Super Nintendo World sem. Addig is itt egy videó, amiben maga Shigeru Miyamoto mutatja be a japán parkot:
Bódi Dániel A filmvilág sosem volt még annyira nyitott és szinte mentes a tabutól, mint…
Bódi Dániel 2022. 05. 03. - A fekete lyukak sokáig csak elméletben léteztek, egészen 2019-ig,…
Gábor János 2024.02.04. - Most már bármelyik pillanatban bejelentheti a Warner Bros. és az HBO,…
Gábor János 2024.02.04. - A Pocketpair annak ellenére sem lehet felhőtlenül boldog, hogy az általa…
RP 2022. 07. 11. - A nagy nyári melegek miatt bizony gondok akadhatnak az alapjáraton…
Gábor János 2024.02.04. - Visszataszító húzással lopkodhatja össze az adataidat más böngészőkből az Edge, és…