Új egér hódít a piacon.

Aki követte az esport meccseket az utóbbi időkben, az szinte garantáltan találkozott már a svéd zászlókkal. A svédek ugyanis kiemelt figyelmet fordítanak az esport scénára, így hát nem csoda, hogy az eredményjelző tabellákon is igen kiemelkedő helyet tudhatnak magukénak. A Counter-Strike: Global Offensive mellett Dota 2-ben, League of Legends-ben, PUBG-ben, Fortnite-ban, de még Quake 4-ben is előkelő díjakat zsebeltek be(itt a részletes lista, aki kíváncsi). 2013-ban pedig összeállt egy csapat, akik kifejezetten esport geareket kezdtek forgalmazni. A röpke 9 év alatt pedig igen magas szintet képviseltek, de főleg az utóbbi időben a K4-es sorozatukkal alkottak igazán nagyot. Ennek kiemelt tagja volt az Xtrfy M4 RGB, ami már igen magasra tette a lécet a megjelenésével. A szinte tökéletes egér azóta tovább fejlődött, eldobta kábeleit és további exkluzív újdonságokat vonultatott fel. A kérdés, hogy a mostani mezőnyben hogyan tud teljesíteni az Xtrfy M4 RGB Wireless.

Doboz

Áremelkedések, chiphiány ide vagy oda, az Xtrfy továbbra sem spórol a hozzáadott extrák tekintetében. Akik megszokták a puritán dobozokat, azoknak most nagyra fog nyílni a szemük, ugyanis az extra billentyű-kupakoktól kezdve, a matricákon át egy módosított hátlapot, csavarhúzót és egy extra talpszettet csomagolhatunk ki az amúgy igen picike dobozból. Az extrákon túl egy ultraflexibilis kábelt és egy USB vevőegységet is rejt a csomag.

Az Xtrfy M4 RGB Wireless telepakolt doboza is sokat sejtet, ez bizony nem egy átlagos gamer egér.

Külső

Nézzük elsőnek a külsejét: közepes darab, ráadásul ergonomikus kivitel. Elsőre semmi igazán új, az M4-et láttuk már korábban, szerettük, a forma pedig nem sokat változott. Persze ez már wireless, a töltés idejére pedig a jelenleg kapható legjobb parakord kábelt csomagolják. Gombok tekintetében hozza a kötelezőt. Kapunk két oldalgombot, illetve egy extra gomb került a görgő felé, ami betöltheti akár a DPI váltó szerepét, de a Page Downt is rá bindelhetjük egyetlen kattanás alatt. Na de most, hogy az egér aljához érünk, láthatjuk, hogy itt bizony van még “pár” állítási lehetőség. Itt tudunk polling rate-et változtatni, ezt természetesen érdemes 1000 Hz-en hagyni, így érjük el ugyanis az 1 ms-os válaszidőt.

blank

Kapásból az egér hátsó részét kedvünk szerint módosíthatjuk. Kapunk ugye a dobozban is egy második hátlapot, ezzel már eleve megváltozik az egér fogása, de ezen felül akár kinyomtathatjuk a sajátunkat is. Az ehhez szükséges 3D fájlokat a gyártó biztosítja a saját honlapján.

blank

Oh, és ez még nem minden, ugyanis az alsó csavarok segítségével még az egér súlypontját is testre szabhatjuk. Így mindenki megtalálhatja a neki tetszőt, na nem mintha enélkül nem lehetne élni, de azért helyet érdemel az extrák listájában.

Egyébként fehérben is kapható, úgy pedig még dögösebb.

Az M4-ben megismert LED csík sajnos eltűnt egyébként, helyette az egér belsejében találunk egy RGB kristályt, ami a nekünk tetsző színekben pompázhat. A görgőben pedig továbbra is meghagyták az RGB csíkot. Az egeret fogva egyáltalán nem érződik soknak. Aki szeretne az üzemidőn spórolni, az akár teljesen ki is kapcsolhatja a világítást.

Anyaghasználat

Az egeret bárhogy nyomkodhatjuk, nyomokban sem tapasztalunk nyöszörgést. Ha valaki megkérdezi, milyen egy tökéletesen összerakott darab, akkor nyugodtan mutassuk meg neki az M4 Wireless-t. A gyártó kellemes anyagot használt, jó a fogása, a görgő kapott egy vastagabb gumírozott réteget, de őszintén szólva nem is gondolnánk, de 60%-ban újrahasznosított műanyagot tartalmaz.

blank

Az egér maga mindössze 71 gramm, ami a wireless egerek között kiemelkedő, főleg hogy egy 500 mAh-s akkumulátor is helyet kapott benne.

Az Xtrfy M4 RGB-hez képest egyébként összesen 2 grammot hízott. E mellett az anyagminőségen is sikerült csiszolni az elődjéhez képest.

blank

A kábel ezúttal is első osztályú darab. Az M42-ben található parakord továbbfejlesztett verziója, ami az Xtrfy EZcord® Pro névre hallgat. Ezt egyébként nem muszáj használnunk, a wireless kapcsolat ugyanis annyira stabil, hogy akár a gép elejébe dugott vevőegységgel is nevetve veszi a jelet mindenféle probléma nélkül. De aki biztosra akar menni, annak ott a kábel+vevőegység kombó.

blank

Az egér alját vizsgálva pedig nem az átlagos hitvány talpakat találjuk, hanem az egyedi, 100% PTFE teflon gondoskodik az ultragyors siklásról. Ráadásul a svédek ebből is az extra vastag darabokat választották, azaz egy jó ideig egészen biztos, hogy nem kell talpakat cserélnünk. Ha pedig pár év múlva elkopnának, akkor ott a dobozban extra készlet.

Teljesítmény

Mivel a gyártó első vezeték nélküli egeréről van szó, így kíváncsian vágtam neki a tesztnek. Az M4 RGB Wireless-ben a legújabb Pixart 3370-es szenzor lapul, ami már önmagában egy felső kategóriás darab. Persze ez nem garancia semmire, láttunk már rosszul implementált szenzort, ami aztán előszeretettel dobta el a jelet. Szerencsére itt nem tapasztaltunk hasonlót, de nézzük is az eredményeket:

 

blank

800 DPI-n szépen muzsikált

Az egeret 400-800-1200-1600-3200-4000-7200-190000-es lépcsőkben tudjuk állítani. Ezek közül a 400-800-1600-3200 és 19 000 DPI mellett vizsgáltuk az egér teljesítményét. Ezúttal is az OxyPlot Mouse Testert használtuk a mérésekhez. A 800 DPI mellett készült diagrammon pedig jól látható, hogy az egér szépen lekövette a nem épp hétköznapi 5 m/s-os rántásunkat, aminél nagyobbat egy XL padon nehezen ér el az ember. Ezzel pedig még csak a limite közelébe sem sikerült érni. Általában 1-2 m/s-os sebességig szoktak eljutni az átlagos gamerek, csak hogy legyen némi viszonyítási alapunk.

A Pixart 3370-eséhez méltóan egyetlen alkalommal sem sikerült zavarba hoznunk a szenzort. Aki szereti az izgalmakat az életében és esetleg 19 000 DPI mellett használná, még az is nyugodtan rábízhatja magát, a szenzor ugyanis ez esetben is tökéletesen lekövette a rántásunkat.

A dobozra írt 1 ms-os válaszidő is valósnak tekinthető, ugyanis az egér probléma nélkül üzemelt 1000 Hz-es üzemmódban.

blank

Szót érdemelnek még a főgombok alatt található Kailh GM 8.0-ás switch-ek, amit a jelenleg kapható legjobb kapcsolók között tartanak számon. Egy kicsit határozottabb karakterisztikával rendelkezik, mint mondjuk egy Omron, viszont az élettartama kiemelkedő, ugyanis a gyártó 80 millió leütést ígér, ami az amúgy méltán népszerű Glorious Model O Wireless-ben található kapcsolóknál 4-szer többet bír, ott ugyanis csupán 20 milliót ígér a gyártó.

blank

Noha szoftvert ezúttal sem mellékeltek a svédek, azért igyekeztek tengernyi beállítási lehetőséggel felruházni az egeret. Ehhez különböző gombkombinációkat kell lenyomnunk, így állíthatjuk a switch-ek debounce idejét, illetve a LOD-ot. Ez gyakorlatban azt jelenti, hogy milyen gyorsan érzékeljenek a gombok a lenyomás pillanatától kezdve, ezt 2-12 ms-os idősávon belül tudjuk testreszabni, a LOD (lift off distance) segítségével pedig azt tudjuk meghatározni, hogy milyen magasról érzékeljen még a szenzorunk. Ez jól jöhet egyes egérpadok esetén is, de itt nem túl nagy a választási lehetőségünk, 1, illetve 2 mm között választhatunk.

blank

Mivel egy vezeték nélküli egérről van szó, időnként bizony töltőre kell dugnunk. A beépített 500 mAh-s akkumulátor lazán 75 órán keresztül képes volt energiával ellátni az egeret, amivel bizony alaposan maga mögé utasítja a vetélytársait. A Glorious Model O Wireless például kikapcsolt világítással is 70 órát ígér, a valóságban viszont ezt nem 3 naponta kell tölteni, hanem 1,5-2 hetet is kibír.

A 99 eurós árcédula az jelenleg elég magasra rúg a gyenge forint árfolyam miatt. Papíron csaknem 39 000 Ft-os retail áron kaphatjuk meg, viszont most korlátozott ideig 34 990 Ft-os áron zsebelhető be. Ennyiért pedig messze kimagaslik a konkurensek közül.

Ajánlott? Nem kérdés

blank

Galéria

Köszönjük a tesztterméket a JTC-nek!

Összefoglalás

Szénné moddolt esport egér Svédországból – Xtrfy M4 RGB Wireless teszt


Szerzői értékelés

10

Sokat kellett várni a svédek első vezeték nélküli egerére, de még így is leelőzték az olyan nagy cápákat, mint a Zowie. Az M4 RGB Wireless pedig nem csak egyszerűen egy top szenzort kapott és jól van, hanem egy teljesen testreszabható egeret is kapunk a pénzünkért. Remek az anyaghasználat és az egér üzemideje is kiváló, a Kalih GM 8.0-ás kapcsolóit pedig továbbra is imádjuk, na meg a súlyeloszlásállítás, a moduláris váz. A dobozban lévő tetemes extra pedig tényleg csak a hab azon a bizonyos tortán. Egyetlen dologba lehet belekötni, ez pedig a szoftver hiánya. Aki szeretné átbindelni a gombokat, az így pórul jár, minden másban viszont sikerült maradandót alkotniuk.

lagmentes wireless technológia

top szenzor (Pixart 3370(

80 millió kattintást ígérő Kailh GM 8.0 Switch-ek

kellemes anyaghasználat

extra vastag 100% PTFE talpak

ultrakönnyű

moduláris kivitel

állítható súlyeloszlás

kiemelkedő üzemidő (75 óra)

(kikapcsolható) RGB világítás

prémium Xtrfy EZcord® Pro parakord kábel

tengernyi extra a dobozban

nincs hozzá szoftver

kicsit hiányzik az RGB csík

Olvasói értékelés

0
blank

Jurassic Park Bögre Mr.DNA (MUGVJP01)4990Kosárba

Jurassic Park logó hangulatvilágítás9990Kosárba

Super Mario Piranha asztali lámpa14990Kosárba

Jurassic Park T-Rex Sörnyitó Kulcstartó (KEYJP01)3990Kosárba

Gyűrűk Ura Korsó (MUGTDLOTR01)9990Kosárba

Peaky Blinders Bögre (MUGVPB01)3990Kosárba

Marvel Latte Bögre (MUGLMV07)5990Kosárba

Jurassic Park - Utazó bögre4990Kosárba

Harry Potter Üst Bögre (MUGCHP01)5990Kosárba

Jurassic Park Vizes Palack Kulacs Fém (WTRBJP01)6990Kosárba

Peaky Blinders Flaska (HFLKPB01)5990Kosárba

Game of Thrones Stark Kulcstartó (5055453461408)1990Kosárba

4 490 Ft 3 990 Ft -11%

Jurassic Park hőváltós bögre 300ml

Jurassic Park hőváltós bögre 300ml3990Kosárba

Harry Potter Dobby Kulcstartó (KEYHP49)2990Kosárba

Harry Potter Griffendél bögre2990Kosárba

Game Of Thrones Westeros Korsó (MUGSTGT09)6990Kosárba

Game Of Thrones Targaryen Korsó (MUGSTGT04)6990Kosárba

Jurassic Park Jegyzetfüzet A5 (NBA5JP01)4990Kosárba

Game Of Thrones Stark Sörnyitó Kulcstartó (BOTOGT01)3990Kosárba

6 990 Ft 5 490 Ft -21%

Jurassic Park dombornyomott bögre

Jurassic Park dombornyomott bögre5490Kosárba

Kiemelt ajánlatok

Tovább a shopba

Yenkee YGC 100RD Sabotage Gamer Szék + Ajándék Yenkee Sabotage 7.1 Fejhallgató

67 990 Ft 59 990 Ft -12%

Kosárba

67 990 Ft 59 990 Ft -12%
blank

Yenkee YGC 100RD Sabotage   OLYAN FOTEL, AMILYENNEK LENNIE KELL A SABOTAGE gamer szék maximális kényelmet és kitűnő játékélményt biztosít.… tovább »

67 990 Ft 59 990 Ft -12%

Kosárba

Az akció ideje alatt minden YGC 100RD Gamer szék rendelés mellé ajándék Sabotage 7.1-es fejhallgatót adunk ajándékba. Maximális kényelem és variálható beállítás Ellenálló PU bőr és formázott hab párnázat Stabil fémkeret és ötkarú alapzat

Yenkee YGC 100YW Hornet Gamer Szék + Ajándék Hornet fejhallgatóval

67 990 Ft 59 990 Ft -12%

Kosárba

67 990 Ft 59 990 Ft -12%
blank

Yenkee YGC 100YW Hornet   OLYAN FOTEL, AMILYENNEK LENNIE KELL A SABOTAGE gamer szék maximális kényelmet és kitűnő játékélményt biztosít.… tovább »

67 990 Ft 59 990 Ft -12%

Kosárba

Minden YGC 100YL Gamer szék rendelés mellé, Yenkee Hornet fejhallgató adunk ajándékba. Maximális kényelem és variálható beállítás Ellenálló PU bőr és formázott hab párnázat Stabil fémkeret és ötkarú alapzat

Kacsolódó cikkek

×
blank