A Google hazai pályán előzte be az Apple saját böngészőjét, ami azt jelenti, hogy mostantól az almás készülékeken is a Chrome a leggyorsabb.

Még az is degradáló volna a Google böngészőjének jellemzésekor, ha azt mondanánk rá, hogy népszerű. A Chrome ugyanis nem kevesebb, mint 66 százalékos piaci részesedéssel rendelkezik, ami tulajdonképpen kétszer annyi, mint amennyi az összes vetélytársáé együttvéve.

A techóriás szerint viszont ez a méretes előny nem lehet ok az eltunyulásra, ezért folyamatosan olyan változtatásokat eszközölnek a programon, amellyel nemcsak a felhasználók számában, hanem technológiailag is a mezőny előtt lehetnek. Most is egy ilyen előzést mutattak be, méghozzá az Apple saját pályáján.

A Google ugyanis bejelentette, hogy a Chrome legújabb – M99 névre keresztelt – frissítése 300-as pontszámmal sebességrekordot állított fel az Apple Speedometer benchmarkján. 

A gyakorlatban mindez annyit tesz, hogy a Chrome 7%-kal gyorsabban működik, mint az Apple saját böngészője, a Safari – még az M1-es chipekkel felvértezett készülékein is. Ekkora eltérés ugyan kevésnek tűnhet, viszont fontos megemlíteni, hogy a Chrome az ilyen frissítéseknek köszönhetően 43%-os gyorsulást ért el az M1-es gépek megjelenése óta. Ez pedig azért lehet jelentős, mert a mérések szerint a (mobil)felhasználók több mint fele, 53 százaléka zárja be az adott weboldalt, ha az nem tölt be 3 másodperc alatt.

A vállalat természetesen nem kizárólag az almás kütyükre fókuszált, így az új frissítés az Androidot futtató eszközökre is megérkezik, melyeken elméletileg 15%-kal fognak gyorsabban betöltődni az oldalak, és 13%-kal sebesebben fog elindulni az alkalmazás.

via – Google – Chromium Blog, TechRadar

Ezért akadoztak, fagytak ki a játékok? – Az AMD megtalálhatta a hiba forrását

https://leet.hu/shop/newmerch/

×