Valószínűleg hibát találhattak a tesztszerveren.

Több, mint két hete a tesztszerveren csiszolódik a Rainbow Six Siege következő szezonjának, a Y7S1 Demon Veil-nek az előzetes verziója. A fejlesztők egyértelműen március 8-át jelölték meg kezdőidőpontnak az első blogbejegyzésekben, illetve a Year Pass leírásánál. Az elmúlt pár napban már inkább kilencedike kezdett körvonalazódni, a PlayStation Store és a Microsoft boltja is ezt az időpontot hirdette a közösségi oldalain. Kedd reggelre mindkét platformon március 15-ére módosult a kiírás, a játékosok meg is ijedtek.

Egészen délutánig kellett várnunk a hivatalos megerősítésre, valóban csúszni fog pár napot a Y7S1!

 

A fenti, Story of Azami névre hallgató kisfilm megosztási szövegében szerepelt először az ” available next week – jövő héten elérhető” kifejezés, majd a videó végén is ez a felirat fogadta a játékosokat. Hivatalos fejlesztői YouTube és Twitter fiókokról beszélhetünk, így egyértelműen kijelenthetjük, hogy tényleg csak jövő héten érkezik a Y7S1,  március 15-én, a kora délutáni órákban. Időközben a fejlesztők meg is erősítették ezt egy esti bejegyzésben, egyedül a konkrét időpontok nem ismertek.

A Y7S1 új Operatorral, új pályával és új játékmóddal is megörvendezteti majd a közösséget, az újdonságok teljes listáját az alábbi bejegyzéseinkben találhatod meg:

 

Az Assassin’s Creed miatt lett ilyen a Rainbow Six Siege új operátora

https://leet.hu/nonap/

×