Egyre több és több játékipari óriás válaszol az ukrán kormány kérésére, miszerint szankciókkal segítsenek nyomás alá helyezni az orosz vezetést, és teljesen szüntessék be a szolgáltatásaikat Oroszországban.
Az elsők között az EA tette fel a kezét, nem sokkal később a lengyel CD Projekt RED is így döntött, majd a Microsoft is hasonló szankciókat jelentett be. Most pedig, ahogyan várható volt, újabb vállalatok döntöttek a korlátozások mellett. Az Epic Games és az Activision Blizzard szinte egymásra rezonálva jelentették be, hogy a Microsoft „kevésbé szigorú” példáját követve
határozatlan időre felfüggesztik az új termékek, játékok és in-game tartalmak értékesítését Oroszországban.
Az Epic Games továbbá hangsúlyozza a kommunikáció fontosságát, ezért a játékaikat és a játékon belüli üzenetküldéseket nem fogják tiltani, az orosz játékosok tehát továbbra is képesek lesznek együtt játszani és kommunikálni a világ többi részével, szerintük ugyanis „a szabad világnak a párbeszéd minden vonalát nyitva kell tartania”.
Az Activision Blizzard pedig a korlátozáson kívül adományokkal is segíti az ukrán civileket, és 2:1-es arányban kiegészíti a dolgozói adományokat, melyeket humanitárius szervezeteknek ajánlanak fel. A vállalat a dolgozóival együtt összesen 300.000 dollárt, mintegy 105 millió forintot gyűjtött a rászorulóknak.
Mindeközben a Steam és a Nintendo szolgáltatásai sem működnek rendeltetésszerűen Oroszországban, bár nem a vállalatok hirtelen meghozott szankciói miatt. Mivel az országban számos fizetési szolgáltató (Visa, MasterCard, Mira, PayPal) felfüggesztette a rubelben történő fizetések feldolgozását, ez fennakadásokat okoz a digitális áruházakban is.
Ez konkrétan azt jelenti, hogy az orosz játékosok egyszerűen nem tudnak a saját valutájukkal játékokat venni, és jelenleg nagyon úgy tűnik, hogy más módszerrel sem lehet ezt kicselezni. Vagyis hiába nem szankcionál a Valve és a Nintendo, a pénzügyi szolgáltatók döntései nyomán az ő platformjaikon is leálltak az új játékok értékesítései.
A helyzet pedig nem úgy tűnik, hogy egyhamar meg fog oldódni. Sőt, ha az orosz kormány végül győzelmet arat Ukrajna felett, akkor nagyon valószínű, hogy így is marad, ami akár azt is jelenti, hogy az orosz játékosok a jövőben csak nyugatról „becsempészett” fizikai kiadásokkal fognak tudni játszani.
via – GamePressure, Eurogamer, PCGamer, The Gamer
2024.02.28. – A 2022-es szeptemberi COD Next eseményen nem csak a Warzone 2.0 és a…
2024.02.28. - A Counter-Strike 2 fejlesztői állítólag annak idején azon is elgondolkodtak, hogy a Konzolt…
2024.02.28. - Manapság a PC-s játékosok és felhasználók a gépük minden egyes komponensét szeretik monitorozni.…
2024.02.28. – Február hetedikén hivatalosan is elstartolt a Warzone és a Modern Warfare III második,…
Bódi Dániel 2024.02.28. - Március 14-én 18 órától várhatóan március 16. 8 óráig tartó tervezett…
Bódi Dániel 2024.02.28. - Az Apple soron következő rendszerfrissítése néhány hónap múlva megérkezik, ugyanakkor máig…