Kedd délután, ha nem jön közbe semmi, akkor az NA/LATAM régiók az elsők között kapják meg a Valorant 4.04-ás frissítését. Ekkor publikálják majd a fejlesztők a pontos patchnotes-t is, ám pár dolgot biztosan tudunk már előre. Megérkezik a régóta várt Yoru rework, mellyel a picklista végéről szeretnék kirántani az ügynököt a fejlesztők, illetve az is 100%, hogy sem új pályát, sem új ügynököt nem tartalmaz majd az update.
A fejlesztők már hétfőn elkezdték az ilyenkor szokásos marketinghadjáratot!
Az első videóban a Yoru átdolgozás néhány elemét pillanthatjuk meg. Láthatjuk, hogy ultimate közben is szabadon használhatjuk a képességeinket, illetve néhány képkocka erejéig az átdolgozott decoy gránát is felbukkan. A fentieken kívül számíthatunk még a teleport képesség átalakulására és finomítására is.
A második videóban a korábban már kiszivárgott Gaia’s Vengeance fizetős kollekció darabjait pillanthatjuk meg közelebbről. Láthatjuk az egyes fegyvereket, a variánsokat és a Finisher (befejező) effektek is, mely úgy tűnik egy fát fog majd megformázni, hűten a bundle nevéhez. Az európai szerverekre magyar idő szerint 9 órakor érkezhet majd meg a frissítés, ekkor már pontos listánk lesz az összes változásról.
2024.02.07. – Február hetedikén hivatalosan is elstartolt a Warzone és a Modern Warfare III második,…
2024.02.07. - A Windows éppen 17 éve, 2007 januárjának végén mutatta be a BitLocker nevet…
2024.02.07. - A Counter-Strike 2 rajongók végre kicsit fellélegezhettek, hiszen február hetedikén új frissítésre ébredhettek.…
2024.02.07. - Az elmúlt években minden máshoz hasonlóan a gamer monitorok piaca is átrendeződött. Míg…
2024.02.07. - A Warzone játékosok több mint két hónapja élvezhették már a Modern Warfare III…
2024.02.07. - Manapság már minden napra jut egy meghökkentő AI-sztori. A mesterséges intelligencia őrült gyorsasággal…