A Rainbow Six Siege Alpha Packjait senkinek sem kell bemutatni. Gyakorlatilag egy klasszikus lootboxról beszélhetünk, melyet szerencsére a fizetős opciók mellett ingyenesen is megszerezhetnek a játékosok. Exkluzív csomagok is felbukkannak időről-időre, általában valamilyen esemény keretein belül. Sokszor előfordul, hogy olyan tárgyat nyitunk amivel már rendelkezünk (duplicate), ekkor a skin szintjének megfelelő Renown mennyiséget kapjuk meg.
A fejlesztők továbbfejlesztik a rendszert, érkeznek a Bravo Packok!
A Ubisoft munkatársai a Six Invitational 2022 alatt leplezték le, hogy a hetedik évben megérkeznek a Bravo Pack névre hallgató csomagok is, melyek az Alpha Packok továbbfejlesztett változatai lesznek és leginkább a Battle Pass-ban találkozhatunk majd velük a jelenlegi információk alapján.
Az Alpha Packokból hasonlóan ezekből is különféle kozmetikai tárgyakat nyithatunk majd, ám a felhozatal prémium skinekből áll majd és a duplicate nyitásoknak is búcsút mondhatunk majd, mindenképpen egy új kozmetikai tárggyal bővül majd a raktárunk. A fenti videóban a tesztszerveren fellelhető Bravo Pack tartalmát tekinthetjük meg, ám az még erősen kérdéses, hogy az első szezonban megérkeznek-e már az új csomagok. Egy biztos, hogy március 8-án startol majd el az új Year és az új szezon a Rainbow Six Siege éles szerverein.
Gábor János 2024.02.01. - Elég egyértelmű jelzést küldött a Nokia készülékeket gyártó cég arról, hogy…
2024.02.01. - A Maxis műfajt teremtett 1989-ben, amikor piacra dobták a SimCity-t. A városi életet…
2024.02.01. - Azt már a Call of Duty fejlesztői is megerősítették, hogy február 7-én érkezik…
2024.02.01. - A Dungeons and Dragons egy népszerű, fantasy világban játszódó, nyílt végű asztali szerepjáték.…
Gábor János 2024.02.01. - Bár bízom benne, hogy sosem lőttél/lőnél le egy állatot (se), a…
2024.02.01. - Megmondom őszintén, annyire nem vagyok nagy rajongója az Xbox kontrollerek kialakításának, de el…