Kétféle játékos létezik: aki imádja a souls játékokat, és aki nem. Való igaz, hogy nem mindenkinek jön be a műfaj, de akinek igen, annak külön izgalmas lehet az Elden Ring megjelenése. A játékot nagyon régóta várjuk, és reméljük, hogy sok időt tölthetünk benne, mivel az első gameplay-ek alapján nyitottabb világ vár ránk, mint eddig bármikor.
De mennyi idő végig vinni a játékot, és hány boss van?
A rajongók alig várják, hogy végre belépjenek a sötét fantasy világba, amelyet George R. R. Martin és a Dark Souls, a Bloodborne és a Sekiro mögött álló mesterek alkottak.
Természetesen ez egy olyan játék, amiben akár több száz órát is el lehet töltetni, hiszen minden a játékstíluson múlik. Azonban ha egyszerűen a történethez ragaszkodunk, és minden bossal könnyen végzünk, akkor viszonylag hamar letehetjük a játékot.
Yasuhiro Kitao producer szerint az Elden Ring hossza körülbelül 30 óra. Ezt a Taipei Game Show 2022-es interjú során árulta el, fontos azonban megjegyezni, hogy ez csak a fő történetszál teljesítésének hozzávetőleges ideje.
Természetesen sokkal több órát is játszhatunk, főleg ha minden mellékküldetést és helyszínt felfedezünk. Ráadásul könnyű dolgunk sem lesz, ami szintén több időt ad a játékhoz.
Természetesen erre csak a korábbi hálózati tesztből (technical network test) következtethetünk. A valódi szám a játék megjelenése után derül majd ki. Amelyekről tehát eddig tudunk.
Valószínűleg van még tíz másik boss a játékban. Ezek közé tartozik Rennala, a Queen of the Full Moon és a Crucible Knight Floh. Az Elden Ring február 25-én jelenik meg, és egyébként előrendelheted a Leet Webshopjában is:
Bódi Dániel A filmvilág sosem volt még annyira nyitott és szinte mentes a tabutól, mint…
Bódi Dániel 2022. 05. 03. - A fekete lyukak sokáig csak elméletben léteztek, egészen 2019-ig,…
Gábor János 2024.02.04. - Most már bármelyik pillanatban bejelentheti a Warner Bros. és az HBO,…
Gábor János 2024.02.04. - A Pocketpair annak ellenére sem lehet felhőtlenül boldog, hogy az általa…
RP 2022. 07. 11. - A nagy nyári melegek miatt bizony gondok akadhatnak az alapjáraton…
Gábor János 2024.02.04. - Visszataszító húzással lopkodhatja össze az adataidat más böngészőkből az Edge, és…