Március végéig mintegy 120 ezer notebook érkezik a köznevelési intézményekbe – jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkára.

Az elmúlt napokban több Magyarországi iskolában tartott sajtótájékoztatót az Emberi Erőforrások Minisztériuma, ahol első körben meg is kapták a tanárok és a diákok az első ingyenes laptopokat. A terv szerint március 31-ig mintegy

120 ezer laptop érkezik az intézményekbe.

Vitályos Eszter, az Emberi Erõforrások Minisztériuma (Emmi) európai uniós fejlesztéspolitikáért felelõs államtitkára és Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ elnöke notebookokat ad át tanároknak a szentendrei Móricz Zsigmond Gimnáziumban. MTI/Mohai Balázs

A kormány 2016-ban elfogadta a digitális oktatási stratégiát, amelynek megvalósítása részben költségvetési, részben uniós forrásokból indult el. 2018-2019 fordulóján mintegy 100 ezer informatikai eszközt vásároltak a köznevelési intézményeknek. Ennek volt köszönhető, hogy 2020 márciusában, a járvány kezdetén, a magyar iskolarendszerben mintegy 350 ezer számítógép, laptop, digitális oktatásra is alkalmas eszköz állt rendelkezésre.

Az Európai Unió újjáépítési alapjának felhasználásában a kormány prioritásként kezeli az oktatás digitalizálását, ennek megfelelően e célra 200 milliárd forint felhasználásáról született döntés. Ebből a pénzből 2025 végéig mintegy 615 ezer notebookot vásárolnak, egyrészt (az eddig kapott 45 ezer mellé) még az idén 55 ezret a pedagógusoknak, másrészt a tanulóknak 560 ezret.

A jelenlegi szállítás „célcsoportja” a 9. évfolyam, valamivel több, mint 55 ezer tanuló kapja meg a gépet, majd felmenő rendszerben a következő években az akkori 9. évfolyamosok. A programban valamennyi, Magyarországra notebookot szállító cég részt vesz.

Fontos tényező, hogy az eszközök állami tulajdonban maradnak, a felhasználók használatba kapják és a tervek szerint az érettségi után az akkori értékükön megvásárolhatják.

Nógrád megyébe 730 tanulói és mintegy 400 pedagógusi eszközt szállítanak a következő napokban 124 tantermi eszköz mellett. Az eszközökön túl digitális tartalmat, tananyagot is kínálnak, zajlanak a módosított Nemzeti Alaptantervnek megfelelő, felmenő rendszerű tankönyvfejlesztések is .

Te kaptál ingyen laptopot?

Forrás:: MTI

Ezt láttad már?

RTX 2070 teljesítmény? – 2,4 GHz-en rotyoghat az Intel videokártyája

 

https://bit.ly/3JFrSnw

×