A remake ötletét soha nem látott lelkesedés fogadta – de mit kezd vele a CD Projekt, főleg a game 15 éves évfordulójához közeledve?

A Witcher III osztatlan elismertsége és a tévésorozattal újjáéledt Vaják-mánia miatt egyre nagyobb nyomás nehezedik a CD Projekt Red-re, hogy kezdjen valamit az első játékkal. Mi néz ki ebből: újra megjelentetik konzolra, vagy jön egy remake?

A The Witcher idén lesz 15 éves, és a gyártó jobb, ha odafigyel a bővülő kívánságlistára

hívja fel a figyelmet a Gaming Bible.

A Redditen élénkülő vita alakult ki a Witcher-széria sajátos helyzetéről. Playstation-ön csak a trilógia zárórésze érhető el (ami kicsi olyan, mintha a Netflix levette volna a kínálatról az első sorozatot), de épp a Wild Hunt sikere miatt már kevés lenne, ha a The Witcher-t egyszerűen feltennék a store-ba, az eredeti formájában. Az emberek messze nem biztos, hogy megvásárolnák, ahogy PC-n sem igazán nyúlnak hozzá az új játékosok, akik a Wild Hunt-tal csöppentek bele Geralt misztikus és elképesztően szép világába.

Ha remake-ről van szó, a rajongók a szokottnál is nehezebb esetté válnak: hajlamosak már csírájában elfojtani (majd megátkozni, felnégyelni, keresztrefeszíteni, stb.) a feldolgozás ötletét is, miközben a lelkük mélyén izgatottan várják, hogy újra alámerüljenek kedvenc történetükbe. Érdekes módon a The Witcher esetében valami teljesen más történik:

The Witcher 1 deserves a full on remake from witcher

A témánál megjelenő redditezők lassan mozgalommá szerveződnek azért, hogy a CD Projekt álljon bele egy felújított-kibővített változat elkészítésébe, és adja ki, ha lehet már tegnapra. Ebben úgy fest egyre nagyobb az egyetértés az új és régi játékosok között. Előbbiek konzolra meg se kapják, PC-n kiábrándítónak találják – tehát kérik a szebb-jobb-nagyobbat, míg utóbbiak

teljes árat is újra kifizetnének a modernizált változatért

– főleg ha az kapna kiegészítőket és jobb irányítást.

A legtöbben (persze egyre hosszabb kívánságlistával) támogatnák a remake-et, főleg azért, mert a Wild Hunt-tal összehasonlítva szinte ciki, ahogy kinéz, a már vagy kétéves Sketch méltán híres rajongói változata is, amiben realisztikus grafikával frissítette a Temple Quarter-t, így kiderült mekkora potenciált rejt a felturbózott látványvilág:

 

A hype rárúgta az ajtót a gyártóra, és hülye lenne nem élni a nosztalgiafaktorral, ha már egyszer folytatásban is gondolkodik…

A CD Projekt megvette a korábbi BioShock stúdiót, hogy új Witcher vagy Cyberpunk játékot készítsen

 

https://leet.hu/?orderby=relevance&paged=1&s=arenaracer&post_type=product

×