Tech/Tudomány

Az ALDI is megnyitja az első mesterséges intelligencia működtetésű pénztár nélküli boltját

Sokan úgy vélik, hogy a pénztár és alkalmazottak nélkül üzleteké a jövő, amilyenekkel az elsők között még az Amazon próbálkozott. Mostanság azonban egyre többen veszik át az ötletet, és a brit székhelyű TESCO után most már a német ALDI is megnyitott olyan boltot, ahová csak besétálunk, majd hagyományos fizetés nélkül kisétálunk – írta meg a BBC.

Ennek lényege csupán annyi, hogy amíg az üzletben tartózkodunk, addig egy mesterséges intelligencia figyeli a lépteinket, és minden terméket számon tart, amit a polcokról a táskánkba, vagy a kosárba raktunk. Az üzletekbe egy applikációval léphetünk be, melyhez csatolva van a bankszámlánk, az AI pedig ezen vezeti a vásárlásunkat – élőben. Amikor kilépünk az üzletből automatikusan levonásra kerülnek azok az árucikkek, melyeket elraktunk, ehhez pedig nem kell sem a hagyományos, sem pedig önkiszolgáló pénztárhoz sorban állnunk.

Ez persze még nem jelenti egyenesen azt, hogy rögtön és teljesen eltűnnének az alkalmazottak az üzletekből, hiszen árufeltöltésre, illetve a mindennapi tevékenységek intézéséhez továbbra is embereket fognak alkalmazni. Ez azonban a funkcionális robotok elterjedésével változhat, így idővel akár egyetlen ember is elegendő lehet majd egy közepes bolt működéséhez. Az Aldi vezetősége szerint a technológia idővel segíthet csökkenteni a vállalat munkaerő költségeit.

Az ALDI az első Shop&Go boltját az angliai Greenwichben nyitja meg amolyan próba jelleggel, viszont ha beválik az újszerű technológia, akkor hamarosan Európa-szerte elterjedhet a modell. Egyébként egy ilyen üzlet már Magyarországon, pontosabban Budapesten is akad, ami ugyancsak pénztárgépek nélkül, egy mesterséges intelligenciával működik.

Bódi Dániel

Korábbi cikkek

Az első fing és orgazmus moziban – Íme 7 megbotránkoztató, de úttörő film

Bódi Dániel A filmvilág sosem volt még annyira nyitott és szinte mentes a tabutól, mint…

3 óra telt el azóta...

Most meghallhatod, hogy milyen „hangja” van egy fekete lyuknak

Bódi Dániel 2022. 05. 03. - A fekete lyukak sokáig csak elméletben léteztek, egészen 2019-ig,…

4 óra telt el azóta...

Alakul a Harry Potter sorozat – parádés készítőket környékez az HBO

Gábor János 2024.02.04. - Most már bármelyik pillanatban bejelentheti a Warner Bros. és az HBO,…

4 óra telt el azóta...

Becsődölhet a Palworld, mert túl sokan játszunk? Elszálltak az árak

Gábor János 2024.02.04. - A Pocketpair annak ellenére sem lehet felhőtlenül boldog, hogy az általa…

4 óra telt el azóta...

3 kiváló program, amikkel tesztelheted videokártyád teljesítményét és hőmérsékletét

RP 2022. 07. 11. - A nagy nyári melegek miatt bizony gondok akadhatnak az alapjáraton…

5 óra telt el azóta...

Ehhez pofa kell: lophatja a Chrome-os adataidat az Edge – így csinálja

Gábor János 2024.02.04. - Visszataszító húzással lopkodhatja össze az adataidat más böngészőkből az Edge, és…

5 óra telt el azóta...