A FUT-Akták szilveszteri különkiadásában olyan tehetségekről lesz szó, akik nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. Első állomás: Brazília.

Alexandre Pato, a brazil csodagyerekről rengetegen gondolták azt, hogy a világ legjobbjai közt lehet néhány éven belül. Időközben valami hiba csúszott a számításba és a fiatal futballistával kapcsolatban azt vettük észre, hogy kapásból több olyan év is volt, amikor nyomát sem láthattuk a FIFA különböző részeiben.

Mi elhoztuk most Nektek egy összeállítást, hogy hogyan is változtak az évek során Pato lapjai az Ultimate Team-ben, illetve, hogy mit lehet róla látni/tudni jelenleg. Íme:

FIFA 10

Annak idején az AC Milan egyik legnagyobb igazolásának számított, lenyűgöző sebessége és labdabiztossága miatt úgy tűnt, hogy idővel a legnagyobbak közé sorolják majd. Ezt mutatta az is, hogy kapásból a FUT-beli bemutatkozása egy 87-es és egy 89-es lappal történt.

FIFA 11

A következő évben már lejjebb esett a Rating, viszont az értékek az előbb említett paraméterekhez hasonlóan magas számok maradtak. Pato a FIFA 11 során 2 In Form lapot is kapott, szóval tényleg jól ment a srác…

FIFA 12

Itt már fokozatosan elkezdtek visszaesni az értékek, ezzel arányosan már ebben az évben nem is volt egyéb lapja, mindössze ez a 85-ös Gold kártya, semmi több…

FIFA 13

2013-ban eligazolt a Milan-ból, a Corinthians csapatába, a játékban így 2 különböző Gold lapot is kapott, a későbbi csapatával jelzetthez pedig érkezett egy TOTW is. A sebesség tulajdonképpen évek óta nem változott, de valahogy már kopottabb lett a fénye a brazil csodagyereknek.

FIFA 14

Pato lapja 2014-re már csak 80-as Rating-et kapott, valamint az összes értéke jócskán visszaesett, időközben érkezett egy frissítés hozz, amikor is már a Sao Paolo játékosaként szerepelt.

FIFA 16

A Sao Paolo-t követően a brazil fenegyerek visszatért az európai porondra, 2016 elején a Chelsea igazolta le, de itt sem volt hosszú életű a pályája, majd az év 2. felében bejelentették, hogy a spanyol Villareal játékosa lett. Ritka pillanat, főleg az Ultimate Team története során, hogy egy játékosnak egy szezonon belül 3 frissítés kell, 3 különböző csapat színeiben.

FIFA 17

A következő évben csupán egyetlen 80-as Rating-el rendelkező lapot kapott, semmi többet, a régi fényéből már szinte semmi nem maradt…

FIFA 19

Pato a FIFA 19-ben jelent meg aztán, kapásból 3 lappal is, itt már a Kínai Liga színeiben, a Tiencsin Csüancsien csapatában. Itt sikeresen szerepelhetett egy újabb TOTW összeállításban, valamint érkezett hozzá egy 88-as Flashback lap is, ami által – mondhatni – a régi fényében tündökölhetett a brazil csodagyerek.

FIFA 22

És itt a jelen. Eddig egyetlen 75-ös Gold kártya, az Orlando City színeiben… Valahogy így ért véget a nagy menetelése a brazilok egyik legnagyobb reménységének…

 

Ti mit gondoltok? Hol csúszhatott el a pályafutása?

 

Ezt olvastad már?

Megtörtént, amire vártunk – Nincs többé megtévesztő kék Flare!

 

 

 

 

 

 

 

×