Film/TV

Master Chief is megmutatta magát a Halo-sorozat első előzetesében

Nagyon reményteli várakozás övezi a Paramount+ streaming felületén hamarosan debütáló Halo-sorozatot, amihez kisebb csoda kell hogy tényleg, de úgy igazán jól süljön el. Az élőszereplős fősodorbeli Halo ötlete ugyanis már hosszú-hosszú évek óta terítéken volt, amelybe számos neves alkotó bicskája tört bele, mígnem valahogy eljutottak oda, hogy elkezdjék a viszontagságos forgatásokat.

Történt ugyanis egy koronavírus-járvány, ami nagyban visszavetette a munkálatokat, melyek nem mellesleg itt Magyarországon, Győrön és Budapesten zajlottak. De a Microsoft és végül a Paramount megvetették a lábukat, és végre valahára (magyar statisztákkal természetesen) befejezték a forgatásokat, és remélhetőleg 2022 első felében már tényleg láthatjuk, hogy a Halo-sorozat képes lesz-e megtörni a videojáték-adaptációkat sújtó átkot, avagy sem.

Az első kedvcsinálók és képek alapján bizakodóak lehettünk, de legalábbis megállapíthattuk, hogy a látvány nem lesz panasz, ezt pedig csak megerősíteni tudta a hajnalban a The Game Awards-on bemutatott első igazi előzetes. Ugyan nem itt láthatjuk először „IRL” Master Chief-et és a Mjolnir-páncélzatot, de ez az első nagyobb költségvetésű változata.

Hogy a történet koherens és szórakoztató lesz-e, azt nehéz ennyi alapján megmondani, mindenesetre a Halo világa és lore-ja bőven tartogat annyi alapanyagot, amiből bőven és bő nyállal fel lehet építeni egy több évados szériát.

 

 

Bódi Dániel

Korábbi cikkek

Itt a játék, amiben egyesül a Starfield, a Star Citizen és a Sea of Thieves

Bódi Dániel 2024.04.03. - Az elmúlt évek egyik legérdekesebb kooperatív sci-fi játéka, a Jump Ship…

9 óra telt el azóta...

Több milliárd, a Chrome inkognitó módjában gyűjtött adatot töröl a Google

Bódi Dániel 2024.04.03. - Nem egy párhuzamos dimenzióban, hanem a mi valóságunkban "nyertek meg" egy…

11 óra telt el azóta...

Ezekkel a játékmódokkal startol a Warzone Season 3: itt a Rebirth Ranked

2024.04.03. – Április harmadikán hivatalosan is elstartolt a Warzone és a Modern Warfare III harmadik,…

12 óra telt el azóta...

Sosem volt még ilyen olcsó hazánkban az RTX 4070 Super, de nem árt sietni

2024.04.03. – Az Nvidia 2024 januárjában jelentette be a "Super" kártyáit. A 4070 Super és…

12 óra telt el azóta...

Tovább nehezítik a Counter-Strike 2 skin cseréket, rengeteget kell várni

2024.04.03. – A Valve 2013 augusztusában élesítette a CS:GO Arms Deal nevet viselő frissítését. Talán akkor még…

13 óra telt el azóta...

Előbb érkezhet a PCIe 7.0, mint gondoltuk: ezért szólhat igazán nagyot

2024.04.03. – Manapság, ha a PCIe csatlakozó kerül szóba, akkor leginkább két szabvánnyal találkozhatnak a…

13 óra telt el azóta...