R6S

„Ez volt a Ubisoft legrosszabb ötlete eddig. Csak a smurföket segíti”

Még a nyár közepén jelent meg a Rainbow Six: Siege Operation North Star nevű frissítése, ami egy kicsit átalakította a random csapattársak megismerését. Történt ugyanis, hogy a Ubisoft úgy döntött, hogy szépen eltávolítja a nem ismerős csapattársak adatait az adatlapokról. Nem látszódik az ellenfelek és random társak KD aránya, szintje a játékban, illetve rankja sem.

A közönség ennek úgy tűnik, nem örül.

A Redditen ugyanis nemrég megjelent egy bejegyzés, melyben egy játékos azt vetette fel, hogy az infók eltüntetése csakis abban segíti a játékosokat, hogy a smurf fiókok még nagyobb teret nyerjenek. Így ugyanis nem lehet tudni, hogy mekkora szintű a játékos. Ha valaki mondjuk 10-es szinten úgy játszik, mint egy profi, lehet sejteni, hogy smurf. Ha pedig valaki jól játszik és mondjuk 200+-os szintje van, elismerjük őt.

 

Ám így, az információ hiányában sajnos nem lehet tudni, hogy kivel/ki ellen játszunk. Mindez pedig elrejti a smurf fiókok tulajdonosait. Mindezt annak ellenére, hogy a Ubisft nem egyszer beszámolt arról, hogy ki akarják tiltani a smurf fiókokat a játékból.

A poszt alatti kommentek egyöntetűen arról árulkodnak, hogy a játékosok alapvetően nem örülnek ennek a funkciónak. Az infók eltávolításának egyébként célja volt a Ubisoft részéről: szerették volna csökkenteni a zaklatást a játékon belül. Néha ugyanis a KD arány és a szint miatt egyesek csesztették a másikat. „Ekkora KD-val miért casualban alázol? Menj rankedre!” – szólt a sok hasonló komment az in-game chaten.

Van aki persze azt ajánlja, hogy ha kíváncsiak vagyunk egy játékos adatára, akkor használjunk külső tracker oldalt. Azonban ezeket nem mindig tudjuk a játék közben használni, vagy éppen nem is akarjuk. Csak mondjuk rá akarunk nézni, hogy mitől olyan ügyes az ellenfél játékosa.

Te mit gondolsz? Valóban rossz döntést hozott a Ubisoft ezzel? 

A borítókép illusztráció.

DV

Korábbi cikkek

Ez történik, ha felhívod a Falloutban feltűnt telefonszámot

Bódi Dániel 2024.04.16. - Ha még nem tartasz ott a sorozatban, akkor sem akkora spoiler…

17 perc telt el azóta...

Egy varázslatos, eredetileg PS exkluzív trilógia érkezik a Game Pass-ba

2024.04.16. - A Netflix igazi reformot indított a filmezés és sorozatozás világában, olyannyira, hogy ma…

20 perc telt el azóta...

Még mindig működik a Youtube reklámblokkolód? Nem sokáig fog!

2024.04.16. - A Youtube még tavaly indított hadjáratot azon böngészős bővítmények ellen, amik lehetővé tették,…

22 perc telt el azóta...

Óriási BUKTA: Vett 4000 példányt az első Alan Wake-ből, de egyik sem működik

2024.04.16. - Az eredeti Alan Wake még 2010-ben jelent meg, egyediségének köszönhetően pedig az évek során…

2 óra telt el azóta...

Ha ezen nem férsz el, akkor semmin: itt a 368 TB-os bőrönd

Gábor János 2024.04.16. - A ma ismert talán legnagyobb hordozható tárhelyet piacra dobó Western Digital…

3 óra telt el azóta...

Már tölthető a Resident Evil 4 Remake teljes MAGYAR szinkronja

2024.04.16. - Ahogy arról a múlt hónapban beszámoltunk, a SzinkronSarok keményen dolgozott azon, hogy a…

4 óra telt el azóta...