Call of Duty

Melyik a legrosszabb és a legjobb Warzone Gulag? – Rangsoroltuk

Mivel lassan jön a hatodik szezon, mely egyben az utolsó, amit a Cold War diktál, így vessünk egy pillantást az eddigi Gulagokra. Mivel a Gulag minden szezonban változik, más és más játékmenetet biztosított, így természetesen mindenkinek lehet egy sajátos kedvence.

Most rangsorolom az eddigi összes Gulagot a legrosszabbtól a legjobbig.

6. Rebirth Island Gulag

Sokan lehet nem is ismeritek ezt a Gulagot, hiszen univerzálisan utálta a közösség, így csendben eltűnt és lecserélte a Rebirth mechanika.

Nagyon sötét volt, így könnyű volt elrejtőzni egy sarokban és campelni. Sokszor konzolon nem is lehetett észrevenni az ellenfelet.

5. Nuketown

A Nuketown a közösség kedvenc pályája, amit teljesen megértek, hiszen én is szeretem az eredeti pályát. De mint Gulag, számomra egyáltalán nem tetszett.

Szerintem túlságosan nyitott volt, illetve a hordók rengeteg problémát okoztak a head glitcherekkel szemben. (Főszerk.: Hakai, tudod. Nuketownnal dícsérd a napot!)

4. Rush

A Rush Gulag nem nyűgözte le különösebben a Warzone játékosokat. Amit nem is csodálok, a sok fedezék sokszor összezavarta az embert, de legalább nem volt annyira nyitott, mint a Nuketown.

Szóval az egyik oldalról átestek a másikra.

3. Gulag zuhanyok

A Gulag Showers volt az eredeti Gulag, amire a játékosok a mai napig szívesen emlékeznek vissza. Ám ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy ez volt a legjobb.

Ebben a Gulagban a győzelem legtöbbször a szerencsés időzítésen és egy kis szerencsén múlott. Nem volt igazi lehetőség arra, hogy bebizonyítsd az ellenfelednek, hogy ki a jobb játékos.

2. Hijacked

A Hijacked Gulag határozottan olyan volt, amit a játékosok szeretet-gyűlölet viszonyban voltak, de szerintem az évad végére nagyon is megszerette a közösség.

A harcok vagy villámgyorsak voltak, ami megmutatta, ki céloz jobban, vagy elkezdődött a vadászat, keresve a másik felet, hogy merre lehet.

1. Standoff

A Standoff Gulag volt az, amelyik képes volt igazán elkülöníteni a rossz játékosokat a jó játékosoktól, érzékelhető képességbeli különbséggel.

Tökéletes keveréke volt a nyílt térnek és a fedezékeknek, lehetővé téve, hogy a harcok sokkal inkább az egy az egy elleni képességekről szóljanak. Illetve a zászló elhelyezése miatt kevés camper volt.

Nektek melyik volt a kedvenc Gulagotok? A kommentekben várom a választ.

DV

Korábbi cikkek

Ez a fegyver lehet a Warzone Season 3 legnagyobb nyertese

2024.04.01. – Már csak néhány nap választ el minket a Warzone és Modern Warfare III…

5 óra telt el azóta...

Kiderült, hogy mikor kerül ki a 28 éves Wordpad a Windowsokból

2024.04.01. – Nem titok, hogy a Microsoft folyamatosan igyekszik formálni a Windows 11, de még…

5 óra telt el azóta...

Remekeltek a magyarok a Counter-Strike 2 első Major versenyén

2024.04.01. – Március 31-én véget ért a Counter-Strike 2 első Major eseménye. Körök kimenetelét is befolyásoló bugokban,…

5 óra telt el azóta...

Tényleg hatalmas ugrással érkezhet az AMD Ryzen következő generációja

2024.04.01. – Az AMD jelenleg még két foglalatot is életben tart. Bár már 2022 őszén…

5 óra telt el azóta...

Imádni fogod Rebirth újítását, ha utálod az unalmas Warzone meccseket

2024.04.01. – A Warzone játékosok már hatalmas lázban égnek, hiszen április harmadikán startol az új…

6 óra telt el azóta...

Már „miniagyakból” álló bioszámítógépekkel kísérleteznek a tudósok

2023.12.14. – A tudósok azt mondják, hogy még mindig gyerekcipőben jár az agykutatás. Temérdek feltérképezetlen…

7 óra telt el azóta...