Tech/Tudomány

Bírja vagy lemerül? – Ekkora aksik kerülnek az iPhone 13-asokba

Az iPhone-ok egyik legégetőbb problémái sokáig az akkumulátorok voltak, ugyanis messze híresek voltak arról, hogy más gyártókhoz képest igen hamar lemerülnek. Emiatt pedig az Apple is nagy hangsúlyt fektetett a legutóbbi bemutatóján az iPhone 13-as modellek aksijára, melyek a vállalat elmondása szerint a 12-höz képest jóval tovább fogják bírni egyetlen töltéssel.

A Chemtrec oldalán pedig most konkrétabb adatokat is megadtak az új készülékek üzemidejével kapcsolatban, és nem meglepő módon az iPhone 13 minden verziójába nagyobb kapacitású aksi került. Ez már csak azért is egy jó hír, mert azt is jól tudjuk, hogy az új A15-ös chip az elődeihez képest valamivel kevesebb energiát használ, ami azt jelenti, hogy a számbeli különbségek nem feltétlenül tükrözik a napi élettartam növekedését.

A közzétett statisztikák szerint az iPhone 13 mini 9,57 wattórás, 2438 mAh-s akkumulátorral rendelkezik majd, ami körülbelül 11,6%-os növekedést és plusz 1,5 órát jelent az iPhone 12 minivel szemben. A sima iPhone 13-ba egy 12,41 wattórás, 3240 mAh-s akkumulátor kerül, ami 15%-os, 2,5 órás növekedést jelent.

Ami érdekes, hogy az iPhone 13 Próba kisebb akkumulátor kerül, mint a sima modellbe, a maga 11,97 wattórájával és 3125 mAh-val, ami a 12 Próhoz képest – ami pontosan ugyanazt a méretű akist kapta mint a kisebb testvére – még így is 11%-os növekedést és 1,5 órányi plusz üzemidőt jelent.

Végül pedig a legnagyobb modell, az iPhone 13 Pro Max aksijának kapacitását is megtudtuk, amit 16,75 wattórában, 4373 mAh-ban állapíthatunk meg, ami az Apple szerint 28 órányi folyamatos videolejátszásra lesz képes, ami két és fél órával több, mint korábban. Ez 18%-os növekedés a tavalyi 12 Pro Max-hoz képest, amelyben 14,13 wattórás 3687 mAh-s akkumulátor szunnyadt.

Mint mondtam, az újabb típusú chipek miatt az új készülékek üzemidejének növekedését ne feltétlenül ezekben a számadatokban keressük, hiszen a valóságban ezek akár lehetnek többek is. Ami viszont fontosabb, hogy a megnövekedett akkumulátorok miatt az iPhone 13-asok valamivel nehezebbek lesznek elődjeiknél, ami egy sajnálatos, de szükséges, elkerülhetetlen és lenyelhető kompromisszum.

via – 9to5mac

Bódi Dániel

Korábbi cikkek

Te le tudod verni AK-t League of Legends-ben? – Most megmutathatod!

2024.04.05. – Új év, új izgalmak, új lehetőségek és új kihívások. Az Unibet Magyarország Twitch…

2 perc telt el azóta...

Megújultak a Vodafone tarifacsomagok – nézd, mennyiért és mit kapsz

Gábor János 2024.04.05. - Mobiltelefon függvényében már a legkisebb tarifacsomagtól elérhető a magyarországi Vodafone hálózaton…

1 óra telt el azóta...

Ez egy hordozható PlayStation 1, ami egy kontrollerből készült

2024.04.05. - A 90-es években óriási dolog volt, ha volt otthon vagy a haveroknál egy…

2 óra telt el azóta...

8300 helyett INGYENES lesz az utóbbi évek egyik legjobb sci-fi játéka

Gábor János 2024.04.05. - Újabb nagyvonalú ajándék érkezik a Steammel folyamatosan versengő Epic Games Store-tól.…

3 óra telt el azóta...

Sötét fordulattal folytatódik az egyik legérdekesebb Star Wars-sorozat

Bódi Dániel 2024.04.04. - Mióta a Disney a mindenható ura a Star Wars fantáziavilágának, nagyjából…

14 óra telt el azóta...

A San Andreas fejlesztője 20 év után rántotta le a leplet a játék egy vicces titkáról

Bódi Dániel 2024.04.04. - A GTA-játékokat részben az teszi oly nagyszerűvé, hogy a megjelenésük után…

15 óra telt el azóta...