Magyarország egyik legjobb fotósa ismét megmutatta, hogy miért is ő a világ egyik legjobb fotóművésze.

Idén is megrendezésre került az iPhone Photography Awards, vagyis az a mobilos fotóverseny-sorozat, amelyben idestova már 14 éve díjazzák a legjobb iPhone készülékkel lőtt fotókat. Az idei megmérettetésre 140 országból érkezett pályamű, melyeket összesen 17 kategórián belül lehetett nevezni.

Végül pedig az egyik, ha nem a legrangosabb és legelismertebb magyar fotós, Kerekes István lett az Év Fotósa, amit az ‘Erdélyi juhászok’ című képért vehetett át.

Kerekes István: Erdélyi juhászok

Kerekes István jelenleg az egyik legkitüntetebb magyar fotós, műveivel több mint 3100 díjat nyert el – melyből 657 aranyérem. Sőt, a világ legtöbbet díjazott fotója – a 2009-ben készült Yelena című kép – is az ő tehetségét dicséri, amivel 6 kontinens 57 országában hódított el legalább 600 díjat.

A pásztorokról készült kép kapcsán István egy interjújában elárulta, hogy pár éve már járja Erdély történelmi részeit, ahol néha olyan érzése támad, mintha visszautazna az időben – köszönhetően annak, hogy itt a modern technológia nem igazán vetette meg a lábát. A pásztorkodás ezért itt évszázadok óta egy tradicionális szakmának számít. A képen két marosvásárhelyi pásztort, Alexandrut és Petert láthatjuk állataikkal, akik épp a nyájat terelgették a város melletti területen. A fotót István egy iPhone 7-essel készítette.

Természetesen több gyönyörű kép is készült, melyekkel 17 kategóriában indítottak, ezekből láthattok alább néhányat. 

Iakovos Draculis – iPhone 11

Christian Horgan – iPhone X

Juliet Cope – iPhone XS

Jeff Rayner – iPhone X

Elizabeth Burns – iPhone XS

Yuexiang Wang – iPhone 8

Dan Liu – iPhone 11 Pro Max

Christian Horgan -iPhone X

Sharan Shetty – iPhone X

Lizhi Wang – iPhone XR

Mahabub Hossain Khan – iPhone XS

Te is készítettél már olyan fotót a mobiloddal, amire büszke vagy? Mutasd meg nekünk kommentben!

via – Washington Post, The Guardian

https://leet.hu/?s=cyberpunk&post_type=product

×