A kék óriás ilyen téren is kezd felzárkózni az AMD-re.

Nem titok, hogy az Intelt régóta több kritika éri a processzorai mellé szállított hűtőkkel kapcsolatban. A K-s példányokat kihagyhatjuk a képletből, hiszen azok mellé alapból nem jár, ám egy „sima” i7-XX700/i9-XX900 modellel is elég nehezen bírtak már a dobozban található „csodák”. Egy kis átdolgozást kaptak a 10. generáció környékén, ám így is eléggé limitált képeségekkel rendelkeznek.

Úgy tűnik a kék óriás is érezte már, hiszen új egységeket csomagolhat a 12. generációs processzoraihoz!

RH1, RM1, RS1

Ayxerious jóvoltából Twitteren bukkantak fel képek három lehetséges hűtőről is. A design is modernebb lett, illetve remélhetőleg a teljesítményre is ráment a gyártó. Előfordulhat, hogy nem pontosan a fenti képen látható formákkal találkozhatunk majd a boltok polcain, hiszen koncepcióképekről beszélhetünk. A képek alapján külön hűtőt kap az i9 széria és az alsóbb kategória is, az i3-i7 modellek pedig azonos egységen osztoznak majd.

Az AMD már régóta hatékony és jól kinéző hűtőket szállít a Ryzen processzorok mellé, így nem volt kérdéses, hogy az Intelnek is meg kell tennie ezt a lépés előbb-utóbb. A 12. generációs processzorok első darabjai november könyékén érkeznek a webáruházakba, ám ezek K jelöléssel lesznek ellátva, így az új hűtők hivatalos leleplezésére még pár hónapot várnunk kell.

https://leet.hu/shop/back2school/

×