Tech/Tudomány

Borzongató videón, ahogy egy SpaceX rakéta éjszaka leszáll egy drónhajóra

Először 2016-ban lehettünk szemtanúi annak a történelmi pillanatnak, amire Elon Musk méltán lehet büszke. Akkor szállt le az első autonóm SpaceX hordozórakéta egy drónhajóra, ami az óceán közepén várta az űrből visszatérő Falcont.

Azóta persze sokat fordult a világ és rendkívül sokat fejlődött a SpaceX is, a Falcon-rakéták leszállása azonban a mai napig lenyűgöző egy mutatványok. Főleg, ha azt egy teljesen új típus teszi a sötét felhők közül az éjszaka és az óceán kellős közepén egy teljesen új típusú drónhajóra (A Shortfall of Gravitas).

Nem mintha az önvezérlésű hordozóknak szüksége lenne a látásukra, nekünk viszont egészen különleges látványban lehet részünk, amit akár meg is nézhetünk. Mindezt az oldalára szerelt kamerának köszönhetjük, ami felvette az egészen éteri mutatványt, a SpaceX pedig büszkén közszemlére is tette.

Az egész nagyon filmszerű, úgy pedig még lenyűgözőbb, ha arra gondolunk, hogy mindez mára szinte mindennapossá vált, pedig éppen csak 6 év telt el az első sikeres próbálkozások óta. Sőt, már ott tart a dolog, hogy a hétvégén egy Falcon 9-es már ellátmányt is felvitt a Nemzetközi Űrállomásra a NASA kutatói számára, melyhez – nyilván – sikeresen dokkolt.

A SpaceX koponyái most a következő generációs Starship orbitális tesztrepülésére koncentrálnak, amit a fenti Falconhoz képest jelentősen nagyobb Super Heavy – gigantikus méretekkel rendelkező – hordozója juttat az űrbe. Nem is olyan régen például már össze is legózták őket, megalkotva a világ eddigi legnagyobb rakétáját.

Bódi Dániel

Korábbi cikkek

Ez a fegyver lehet a Warzone Season 3 legnagyobb nyertese

2024.04.01. – Már csak néhány nap választ el minket a Warzone és Modern Warfare III…

9 óra telt el azóta...

Kiderült, hogy mikor kerül ki a 28 éves Wordpad a Windowsokból

2024.04.01. – Nem titok, hogy a Microsoft folyamatosan igyekszik formálni a Windows 11, de még…

9 óra telt el azóta...

Remekeltek a magyarok a Counter-Strike 2 első Major versenyén

2024.04.01. – Március 31-én véget ért a Counter-Strike 2 első Major eseménye. Körök kimenetelét is befolyásoló bugokban,…

10 óra telt el azóta...

Tényleg hatalmas ugrással érkezhet az AMD Ryzen következő generációja

2024.04.01. – Az AMD jelenleg még két foglalatot is életben tart. Bár már 2022 őszén…

10 óra telt el azóta...

Imádni fogod Rebirth újítását, ha utálod az unalmas Warzone meccseket

2024.04.01. – A Warzone játékosok már hatalmas lázban égnek, hiszen április harmadikán startol az új…

10 óra telt el azóta...

Már „miniagyakból” álló bioszámítógépekkel kísérleteznek a tudósok

2023.12.14. – A tudósok azt mondják, hogy még mindig gyerekcipőben jár az agykutatás. Temérdek feltérképezetlen…

11 óra telt el azóta...