Gaming

A Blizzard semmit sem változik? – Újabb vád szerint bizonyítékokat semmisítenek meg

Az Activision Blizzard körül rendkívül forró mostanság a levegő, amiért legkevésbé a játékaik a felelősek. A néhány hete kirobbant cégen belüli szexuális zaklatásos botrány az elmúlt néhány napban elcsendesülni látszott – a médiában legalábbis, a bíróság és a vizsgálatot végző szervezet viszont közel sem szándékozik tágítani, ígérjen bármi szépet is a Blizzard vezetősége.

A vállalat ugyanis azt az ígéretet tette mind a kaliforniai bíróság, mind a dolgozóik számára, hogy eltávolítja a botrányért felelősöket, illetve drasztikusan változtat a szabályzatokon és a céges kultúrán. Nos, ez annyiban sikerült, hogy elkezdték kirúgni a zaklatással vádolt és bizonyított alkalmazottakat, illetve azokat is, akik segítettek nekik eltussolni ezeket – köztük is az élen J. Allen Brack stúdióvezetővel.

A dolog viszont itt egyáltalán nem áll meg, ugyanis az Activision Blizzard vezetése úgy döntött, hogy ha már így alakult, akkor jobb inkább mindent felégetni maguk mögött. Mármint szó szerint, a bizonyítékokat is.

A kaliforniai Fair Employment and Housing Department (DFEH) ugyanis módosította a vádiratot, miszerint az Activision Blizzard akadályozta őket, hogy kivizsgálják és orvosolják az ügyet. Azt is kimondják, hogy a HR a vizsgálatokkal és panaszokkal kapcsolatos dokumentumokat megsemmisítette.

A DFEH továbbá azt is állítja, hogy az Activision Blizzard lemondó nyilatkozatokat és titoktartási megállapodásokat (NDA-k) akart aláíratni az érintettekkel, hogy azok ne beszélhessenek szabadon a nyomozókkal. Mindez jogilag arra kötelezné az alkalmazottakat, hogy előre jelentsék a vezetőiknek, ha az incidensekkel kapcsolatos információkról szeretnének nyilatkozni. Ez közben azért is vált problémássá, mert néhány női dolgozónak módosították a munkaszerződését is, „alkalmazottról” „ideiglenes munkavállalóra”…

A DFEH ezért a vádirat módosítását következetesen kiterjesztette „munkavállalókra” és „ideiglenes munkavállalókra”, a korábbi beadvány ugyanis csak a teljes munkaidős alkalmazotti szerződéssel rendelkezőkre szorítkozik. Ezzel tulajdonképpen jogilag is bebiztosítva a képviseletüket a bíróságon.

Az Activision Blizzard minderre az alábbi választ küldte az Engadgetnek, melynek csak a cikkbe bevágó részét idézzük – változtatások nélkül:

„Ami azokat az állításokat illeti, hogy a dokumentumok megsemmisítésével információkat semmisítettünk meg, ezek az állítások nem igazak. Megfelelő lépéseket tettünk a DFEH-vizsgálat szempontjából releváns információk megőrzése érdekében.

Olyan vállalat igyekszünk lenni, amely elismeri és ünnepli a sokféle tehetséget és perspektívát, amelyek a nagyszerű, globálisan vonzó szórakoztatás megteremtéséhez vezetnek. A DFEH-nek egyértelmű bizonyítékokat szolgáltattunk arra vonatkozóan, hogy nálunk nincsenek nemek szerinti egyenlőtlenségek a fizetés vagy az előléptetés terén. A felső vezetésünk egyre sokszínűbb, és egyre több nő tölti be a kulcsfontosságú vezetői pozíciókat a vállalaton belül.

Osztjuk a DFEH célját, hogy biztonságos, befogadó munkahelyet teremtsünk, amely méltányosan jutalmazza a munkavállalókat, és elkötelezettek vagyunk amellett, hogy mások számára is követendő példát mutassunk.”

via – The Verge, Engadget, Axios | Borítókép – Alex Castro, The Verge

Bódi Dániel

Korábbi cikkek

Az RGB túlzás? – Mit szólsz a virágillatú hőpasztához?

2024.04.09. - Milyen a jó hőpaszta egy processzor alaplapra illesztésekor? Legyen könnyű felhordani, segítse a…

37 perc telt el azóta...

Nincs kegyelem: bannolt az ActiVision több tízezer Call of Duty-fiókot

Gábor János 2024.04.09. - Az Activision közölte, hogy több mint 27 ezer Call of Duty-fiókot…

1 óra telt el azóta...

Bemutatkozott minden idők leglátványosabb lovecrafti horrorjátéka

Bódi Dániel 2024.04.08. - Készült már egy pár lovecrafti horror-akció-kalandjáték, de valamiért egyik sem sikerült…

13 óra telt el azóta...

Még a rettegett Renettinél is jobb lehet ez a Warzone SMG

2024.04.08. –A Warzone és Modern Warfare III harmadik közös szezonja április harmadikán vette kezdetét. A…

15 óra telt el azóta...

Az AMD tovább nyesi az árakat, ismét olcsóbb lett az egyik videokártyájuk

2024.04.08. – Januárban az Nvidia gyakorlatilag egy atombombát dobott le a videokártya-piacra. December közepe és…

15 óra telt el azóta...

Teljesen ellepték a káros botok a Counter-Strike 2 szervereit

2024.04.08. – A Counter-Strike 2 véglegesnek ítélt változata 2023 szeptemberének végén jelent meg. A Valve utólag beismerte,…

15 óra telt el azóta...