Hosszú, sérülten töltött időszak után az RB Leipzig 20 éves aranylábú magyarja, Szoboszlai Dominik 2 szenzációs találatával ismét elérte, hogy a futballvilág róla beszéljen. Teljesen jogosan, hiszen óriási jövő állhat előtte, ezt az EA is éreztette velünk az elmúlt évek során; nézzük meg, mekkora változáson is ment keresztül a FUT világában!
Dominik első lapja egy 64-es bronz CAM-ként debütált az RB Salzburg színeiben, alacsony értékekkel, viszont a képen látható elszántsággal a szemében várható volt, hogy ennek nem itt lesz vége.
A FIFA következő részében már több lehetősége akadt a fejlődésre, itt az alap kártyája már egy Rare Silver volt, amiben minden értéke haladt szépen előre, majd kapott egy 83-as Team of the Week lapot is, amiben a korábbihoz képest nagyot ugrott a 90-es Pace érték és a 87 Passing, valamint a 88 Dribbling. Menet közben érkezett hozzá egy 80-as Domestic Man of the Match kártya is.
Az idei játékba 75-ös Rare Gold lappal érkezett, e mellé a kártya mellé jött egy UCL lap is, majd – amikor átigazolt az RB Leipzig-ba – megérkezett a pontos mása mindkét lapból, csak a csapat változott meg. Idén 2 speciális lapot kapott, az egyik egy 81-es Hero lap volt, ugyancsak nagyobb (86) Pace kíséretében, majd a nagy kiugrás az EA-től akkor történt, amikor elérhetővé vált a 88-as Future Stars lapja, a képen látható kimagasló értékekkel.
Reméljük, hogy a továbbiakban is hasonló, ha nem jobb eredményekkel kápráztatja el a szurkolókat az idényben, mi pedig bízunk benne, hogy az EA nem lesz fukar jobbnál-jobb lapokat kiadni hozzá.
2024.04.02. - Mind tudjuk, hogy mennyire fontos az egészséges étkezés. Fontos, hogy minden, az egészséges…
2024.04.02. - Miközben minden Xbox Game Pass előfizető nagyon várja már az érkező játékok bejelentését,…
Gábor János 2024.04.02. - Te is rendszeresen úgy jársz, hogy várod a nap végét, amikor…
2024.04.02. - Nem is olyan rég még azért voltam megőrülve, mert kiderült, hogy tényleg készül…
Gábor János 2024.04.02. - Tízezrek ugrottak rá az első pillanatól a Steam új sikerjátékára, ami…
2024.04.02. - Nem sokkal azután, hogy a Rockstar hivatalosan is bejelentette a GTA 6 megjelenését,…