Tech/Tudomány

Nem állnak le a kripto-hackerek – Most 90 millióval léptek le

Vannak olyanok, akik az utóbbi időben úgy érzik, érdemes befektetni valamilyen kriptovalutába. Van, aki bányászatba kezd, másik félretett pénzüket fektetik be, és váltják át. Több olyan szolgáltatás létezik, ahol tárolni lehet ezeket a coinokat, ám sajnos senki sincs biztonságban. Vannak ugyanis a hackerek, akik sokkal egyszerűbbnek tartják ellopni a pénzt.

Ezúttal 90 ezer dollárt loptak el a hackerek.

A napokban mi is beszámoltunk róla, hogy a Poly Network hálózatáról 600 millió dollárnak megfelelő összeget nyúlt le egy hacker, aki később visszaadta a pénzt. A szolgáltató azóta fel is vette vezető biztonsági szakembernek a hackert, így együtt dolgoznak a biztonságon.

Persze nem mindenki ilyen jó fej.  A Yahoo szerint a japán Liquid Global járt most pórul, ahonnan 90 millió dollárnak megfelelő kriptopénzt nyúltak le a hackerek. A Liquid Global tavaly is így járt, ám akkor „csak” felhasználói adatokat loptak el. A cég most a biztonság kedvéért minden pénzt úgynevezett cold walletbe helyezett, amit nem lehet interneten elérni. Ezzel viszont a felhasználók sem jutnak hozzá a pénzükhöz.

Egyelőre úgy tűnik, hogy a hackerek ezúttal nem szeretnék visszaadni a pénzt.

DV

Korábbi cikkek

Itt a játék, amiben egyesül a Starfield, a Star Citizen és a Sea of Thieves

Bódi Dániel 2024.04.03. - Az elmúlt évek egyik legérdekesebb kooperatív sci-fi játéka, a Jump Ship…

8 óra telt el azóta...

Több milliárd, a Chrome inkognitó módjában gyűjtött adatot töröl a Google

Bódi Dániel 2024.04.03. - Nem egy párhuzamos dimenzióban, hanem a mi valóságunkban "nyertek meg" egy…

9 óra telt el azóta...

Ezekkel a játékmódokkal startol a Warzone Season 3: itt a Rebirth Ranked

2024.04.03. – Április harmadikán hivatalosan is elstartolt a Warzone és a Modern Warfare III harmadik,…

11 óra telt el azóta...

Sosem volt még ilyen olcsó hazánkban az RTX 4070 Super, de nem árt sietni

2024.04.03. – Az Nvidia 2024 januárjában jelentette be a "Super" kártyáit. A 4070 Super és…

11 óra telt el azóta...

Tovább nehezítik a Counter-Strike 2 skin cseréket, rengeteget kell várni

2024.04.03. – A Valve 2013 augusztusában élesítette a CS:GO Arms Deal nevet viselő frissítését. Talán akkor még…

11 óra telt el azóta...

Előbb érkezhet a PCIe 7.0, mint gondoltuk: ezért szólhat igazán nagyot

2024.04.03. – Manapság, ha a PCIe csatlakozó kerül szóba, akkor leginkább két szabvánnyal találkozhatnak a…

12 óra telt el azóta...