A napokban egyre több AMD Radeon RX 6600 XT modell kerül leleplezésre, hiszen papíron holnap lesz a hivatalos rajt. A régi gyártók mellett azonban a kínai piacon felbukkant egy eddig teljesen ismeretlen márka is, ráadásul nem is egy kártyával.
Íme a Vastarmor Radeon RX6600 XT szériája!
A többes szám indokolt, hiszen legalább két kártyával jelentkezett a teljesen ismeretlen márka. Az egyik az Alloy (Led 3-fan), a másik pedig Starry Sky (3-fan) nevet viseli, meglepően jól összerakott példányok. A Chipfell fórum felhasználói megpróbálták visszakeresni, hogy kihez is tartozik pontosan a termék. Kiderült, hogy a nem túl sokat mondó Pengyu Shanghai Digital Technology Co. Ltd.-hez vezethető vissza a dolog. A kártyákat úgy tűnik, hogy az ismert(ebb) XFX cég gyárában gyártják, de NEM az XFX egy almárkája.
Így továbbra is talány, hogy pontosan mi is a Vastarmor története, hiszen csak úgy a semmiből nem szoktak kész kártyákkal jelentkezni a gyártók. A kártyák 2999 RMB-s áron érhetőek el a kínai boltokban, ez körülbelül 463 dollár, azaz durván átszámolva 140 ezer forint. Az ismeretlen gyártó 3 év garanciát ad rá és természetesen ők sem várták meg az embargó holnapi lejártját, így már akár a játékosok gépeiben is megtalálhatjuk ezeket a VGA-kat.
Forrás: videocardz
2024.04.02. - Az űrkutatás még mondhatjuk, hogy gyerekcipőben jár napjainkban is. Az első, emberrel történő…
Gábor János 2024.04.02. - A magunk részéről nem éreztük fontosnak, hogy április 1-jén kamu hírekkel…
2024.04.02. - Doom, Half-Life, Quake. A 90-es évek mozgalmas évtized volt az FPS játékok tekintetében,…
2024.04.02. –A legtöbb PC felhasználó örömszerzés céljából állítja össze az éppen aktuális számítógépet. Az emberekben azonban…
2024.04.02. - Mind tudjuk, hogy mennyire fontos az egészséges étkezés. Fontos, hogy minden, az egészséges…
2024.04.02. - Miközben minden Xbox Game Pass előfizető nagyon várja már az érkező játékok bejelentését,…