A Forza Horizon ötödik részét a Microsoft / Bethesda közös prezentációján, az E3 keretein belül leplezték le. Azt már akkor megtudhattuk, hogy a korábbi pletykáknak megfelelve valóban Mexikóban furikázhatunk majd kedvünkre, a teljesen nyílt pályán. A Microsoft tegnap leleplezte a teljes térképet is Twitteren.
50%-kal nagyobb lesz a Forza Horizon 4 helyszínéhez képest!
Bizony, a fejlesztők nem aprózták el a dolgot, a legutóbbi fejlesztői videóban pedig körül is járták a térképet, fontos helyeket, látványosságokat bemutatva. Nem lesz egyszerű dolga a játékosoknak, hiszen az alapvető időjárási körülmények mellett 11 féle területi adottsággal is meg kell majd küzdeniük. Csak hogy néhányat említsünk: trópusi part, mezőgazdasági területek, dzsungel, sziklás part, sivatag, vagy épp Guanajuato belvárosa.
A játék rendelkezni fog egy Expeditions névre keresztel móddal is. Segítségével a játékosok egy virtuális túrán vehetnek részt az új térképet körüljárva, ahol felfedezhetik a Forza Horizon 5 gyönyörű helyszíneit és a hozzájuk tartozó fejlesztéseket. A játék várhatóan november 9-én jelenik meg Windows, Xbox One, Xbox Series S/X rendszerekre.
2024.04.05. – Új év, új izgalmak, új lehetőségek és új kihívások. Az Unibet Magyarország Twitch…
Gábor János 2024.04.05. - Mobiltelefon függvényében már a legkisebb tarifacsomagtól elérhető a magyarországi Vodafone hálózaton…
2024.04.05. - A 90-es években óriási dolog volt, ha volt otthon vagy a haveroknál egy…
Gábor János 2024.04.05. - Újabb nagyvonalú ajándék érkezik a Steammel folyamatosan versengő Epic Games Store-tól.…
Bódi Dániel 2024.04.04. - Mióta a Disney a mindenható ura a Star Wars fantáziavilágának, nagyjából…
Bódi Dániel 2024.04.04. - A GTA-játékokat részben az teszi oly nagyszerűvé, hogy a megjelenésük után…