Gaming

Ezért a Steam Deck a legjobb választás gamingre – A valaha készült legjobb kézikonzol?

Tegnap a Valve a semmiből villantott egy bitang nagyot, és bemutatták a Steam Pal-kódnév alatt készülgetett kézikonzolt, a Steam Deck-et. Ez utóbbi szó talán nem a legmegfelelőbb kifejezés rá, így a későbbiekben inkább kézi-PC-ként fogok hivatkozni rá.

Ugyanis a Steam Deck a megtévesztő külsőségek ellenére egy laptopoknál jóval hordozhatóbb, kifejezetten játékokra tervezett PC, semmint egy konzol. Mindezt pedig a nyílt rendszerének köszönheti egyedül, mivel sajnos a tárhelyen kívül semmilyen tulajdonságán nem fogunk tudni változtatni. Ami egyáltalán nem akkora nagy baj, mint amekkorának tűnik.

A Steam Deck tervezésekor az elsődleges szempont a teljesítmény volt, mivel a lehető legjobb gépet akarták összerakni úgy, hogy minden beleférjen a méretbe. A másik sarkalatos pont az árazás volt, hiszen az eredményes értékesítés szempontjából rendkívül fontos, hogy elfogadható, vagy egyenesen meggyőző legyen az ára. Gabe Newell szerint ez volt a legfájdalmasabb pontja a fejlesztésnek, szerinte ugyanis nagyon agresszívnek kellett lenniük ezen a téren.

Itt utalhatott arra, hogy az újgenerációs konzolok is a tudásukhoz képest áron alul lettek felcímkézve, de a Nintendo Switch 120-130.000 forintos alapára sem tűnik olyan soknak, a játékok és a hordozhatósága szempontjából. A legnagyobb különbség velük szemben az, hogy a Microsoft, a Sony és a Nintendo a konzolok gyártásából-értékesítéséből származó veszteséget vissza tudják termelni a játékaikból és a különböző szolgáltatásaikból, amivel a Steam jelenleg nem rendelkezik.

De itt van a csavar is a történetben: a Steam Deck tulajdonképpen az első olyan hordozható játékgép, ami a Nintendon kívül mindennel és mindenkivel kompatibilis. Elmagyarázom!

A Steam Deck bemutatásakor a Valve hangsúlyozta, hogy a kézi-PC SteamOS rendszere teljesen nyílt lesz, sőt, maga a gép is támogatni fog tulajdonképpen minden olyan rendszert, ami a hagyományos PC-ken is elérhető. Ez azt jelenti, hogy ha úgy tartja kedvünk, akkor bármikor telepíthetjük rá a Windows-t, vagy a Linuxot, vagy az Ubuntut, vagy bármit, amit szívünk épp megkíván.

Sőt, a nyílt rendszer lehetővé teszi azt is, hogy a legtöbb játékstreaming-szolgáltatást is telepítsük rá, vagy indítsuk a böngészőből. Ez pedig azt jelenti, hogy a Steam Decken bárhol játszhatunk a PlayStation Now, az Xbox Game Pass, a Google Stadia, a GeForce NOW, a Steam, az Epic Games Store, a GoG-os játékainkkal.

A Steam Deck az első és egyetlen olyan hordozható játékkonzol-PC, ami ilyen széles játékpalettát nyújt. Ezt jelenleg egyetlen gyártó sem képes túlszárnyalni.

Gabe Newell pedig ennek fényében egyáltalán nem túlzott az agresszív árazással kapcsolatban. A Steam Deck legkisebb tárhellyel rendelkező modellje körülbelül 145.000 forintba fog kerülni, ami tekintve a Nintendo Switch OLED Model nem sokkal kevesebbre belőtt árát, mondhatni baráti, sőt.

A Steam Deck persze önmagában még nem lenne akkora „álleejtős” mutatvány, hiszen a Sony, a Microsoft, és a Stadia játékstreaming kínálatát akár Androidos tableteken is elérhetjük. A Valve masinája mellé viszont beszerezhetünk egy dokkolót is, amibe behelyezve a gépet azonnal nagyképernyőn folytathatjuk a játékot, pont úgy, mintha PlayStation-ön, vagy Xboxon pörgetnénk.

A másik piros pont, hogy a gép erejéből adódóan, ha egy Budapest-Eger MÁV vonalon éppen nincsen internetkapcsolat, akkor a gépen lévő PC-s játékokkal is simán játszhatunk, méghozzá több mint elfogadható grafikai beállítások mellett. A Star Wars Jedi: Fallen Order-el például maximum beállításokkal is zökkenőmentesen megbirkózott.

De ha hátrébb lépünk egy picit a gamingtől, akkor az is körvonalazódhat, hogy a játékon túl szinte bármire használhatjuk, amire egy PC-n lehetőség van. Szöveget és képet szerkeszthetünk, filmet és sorozatot nézhetünk, programozhatunk, a határ pedig a csillagos ég (khömm… akár emulátorok futtatására is alkalmas… köhömm).

Mindent figyelembe véve úgy gondolom, hogy a Steam Deck a valaha készült legjobb hordozható konzol, ami inkább PC, de sokkal inkább multifunkcionális játékgép, ami valaha megjelent.

Gabe Newell azon víziója, hogy a masinából több milliót eladnak egyáltalán nem alaptalan, még úgy sem, hogy jó eséllyel 2-3 év múlva elavulhat a hardvere – amit ármódosítással könnyedén kibekkelhetnek. Hibrid megoldást kereső játékosok számára jelenleg a Steam Deck szerintem a lehető legjobb választás.

Te mit gondolsz a Steam Deckről? Írd le nekünk kommentben!

Borítókép: SlashGear

Bódi Dániel

Korábbi cikkek

Ezzel a Warzone fegyverrel darálj a Season 2 utolsó óráiban

2024.04.02. – Április harmadikán élesedik a Warzone és Modern Warfare III legújabb frissítése. Nem csak egy…

3 óra telt el azóta...

A 240 Hz sem álom többé, bomba áron adják ezt a gamer monitort

2024.04.02. – Az elmúlt időszakban aranykorukat élik a gamer monitorok. A legutóbbi elemzések, kutatások kimutatták, hogy…

3 óra telt el azóta...

Tudományosan bizonyították, hogy van, aki több FPS-t lát, mint az átlag

2024.04.02. – Hosszú évekig a 60 Hz-es LCD monitorok uralták a piacot. Ez azt jelenti,…

4 óra telt el azóta...

Az Intel már készül, nagyot szólhatnak az újgenerációs videokártyáik

2024.04.02. – Az Intel processzorokban hosszú évek óta találkozhatunk grafikus magokkal, ám ezek kifejezetten gyenge egységek…

4 óra telt el azóta...

Ezeket adja a prémium Call of Duty BlackCell Pass – Megéri megvenni?

2024.04.02. – A Call of Duty: Warzone és Modern Warfare II fejlesztői még a 2023-as…

4 óra telt el azóta...

Egy orosz hacker Switch-re portolja a Grand Theft Auto V-öt

2024.04.02. - Amikor előkerül az örökzöld téma, hogy PC-t, vagy konzolt vegyen az ember, előbbi…

6 óra telt el azóta...