Mára már szinte teljesen megszoktuk, hogy a multiplayer játékokban bizony ott vannak a csalók. Ezzel nem tudunk túl sok mindent kezdeni. A fejlesztők különféle anti-cheatekkel próbálnak küzdeni a csalók ellen, több-de inkább kevesebb sikerrel.
A konzolosok viszont ezidáig nem igazán folyamodhattak csaláshoz, de ez már a múlté, ugyanis a mesterséges intelligencia kihasználásáával már az új generációs konzolokon is elérhető az úgynevezett „okos aimbot”.
A mesterséges intelligenciának köszönhetően a cheat használat során „tanul”, így egyre pontosabb eredményt kapunk, nem mellesleg a lebukás kockázata is egyre kisebb, ugyanis a hackgyártók még erre is külön odafigyeltek.
A cheateket a Black Ops Cold Warban, illetve a Modern Warfare-ben mutatták be, ami akkora port kavart, hogy még az Activisionhöz is eljutott a híre. A vállalat látva a cheat elképesztő eredményét, DMCA, azaz szerzői-jogi támadásokba kezdett és egymás után vetették le a klipeket a közösségi oldalakról. Ez persze nem gátolja meg a cheatgyártókat és a csalni vágyókat.
2024.04.02. - Amikor előkerül az örökzöld téma, hogy PC-t, vagy konzolt vegyen az ember, előbbi…
Gábor János 2024.04.02. - A Microsoft tesztel egy új, mesterséges intelligenciával működő chatbotot, ami a…
2024.04.02. –A Warzone Season 3 napokon belül elstartol. Ha minden gördülékenyen lezajlik, akkor már április 3-án,…
2024.04.02. - Az űrkutatás még mondhatjuk, hogy gyerekcipőben jár napjainkban is. Az első, emberrel történő…
Gábor János 2024.04.02. - A magunk részéről nem éreztük fontosnak, hogy április 1-jén kamu hírekkel…
2024.04.02. - Doom, Half-Life, Quake. A 90-es évek mozgalmas évtized volt az FPS játékok tekintetében,…